Két új pillér ■ Az adat-menedzsmenttel foglalkozó MasterData megszerzése tette lehetővé az Adatvagyon Gazdálkodási (Data
Governance) üzletág létrehozását. A MasterData vezetője, Sipos Ferenc és cégének munkatársai a Stratis ezen üzletágaként folytatják tevékenységüket. A tanácsadó elképzelései szerint a felvásárlás egyesíti a Stratis szervezeti- és folyamatismereteit a MasterData csapatának technológiai szakértelmével, aminek köszönhetően egyedülálló módon lesznek képesek segítséget nyújtani ügyfeleinek, hogy azok az adatvagyonukban rejlő lehetőségeket minél jobban ki tudják aknázni.
A Stratis ugyancsak létrehozta Alkalmazás Szolgáltatások (Application Governance) üzletágát. Az új szervezeti egység a tervek szerint a nagyvállalati architektúra, alkalmazásracionalizálási és -modernizációs, cloud integrációs, valamint alkalmazásbiztonsági témakörökben nyújtott tanácsadással és igény esetén pilot projektek végrehajtásával fogja segíteni az ügyfelek munkáját. Az új üzletágat Mezei Ferenc irányítja, aki az elmúlt húsz évben zömmel az informatikai szektorban dolgozott szakértői, illetve vezetői munkakörökben, tapasztalatokat szerezve a megoldástervezés, vezetési tanácsadás, projektvezetés, kereskedelem, üzletfejlesztés, szolgáltató szervezetek irányítása terén.
CIO kutatás
Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?
Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.
Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!
Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.
Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?