Április elsejétől valamennyi - így az informatikai tárgyú - központi közbeszerzések engedélyezése és ellenőrzése is a nemzeti fejlesztési miniszter feladata lesz, amivel az állami beszerzések hatékonyságát szeretnék javítani.
Hirdetés
 
Nem indítható közbeszerzési eljárás április 1-től a nemzeti fejlesztési miniszter jóváhagyása nélkül a kormányzati költségvetési szerveknél, illetve többségi állami tulajdonú gazdálkodó szervezeteknél, valamint a közalapítványok és alapítványok állami forrásból megvalósított beszerzéseinél - hirdették ki a Magyar Közlöny március 25-i számában a vonatkozó kormányrendeletet. Az új szabályozás a központi közigazgatási szervek közpénzből megvalósított beszerzéseinek tisztaságát és objektivitását kívánja biztosítani azzal, hogy az ellenőrzést és engedélyezést a nemzeti fejlesztési miniszter feladatává teszi - áll az NFM közleményében.

Folyamatos ellenőrzés A kormány célja, hogy egy átgondolt és jól szabályozott közbeszerzési rendszer kialakításával egyszerre növekedjen az állami beszerzések hatékonysága és csökkenjenek a vonatkozó költségek. A közbeszerzések központi ellenőrzése érdekében a miniszter jogosult bármely eljárásba megfigyelőt delegálni, akinek az érintett szervezet köteles az eljárás során keletkezett dokumentációt a rendelkezésére bocsátani.


A folyamatos ellenőrzéssel az eljárás bármely szakaszában lehetőség nyílik a felügyeletet ellátó miniszter számára a szabályszerűség érdekében beavatkozni. A közbeszerzést indító szervezetek kötelesek az NFM számára éves közbeszerzési terveiket megküldeni, valamint negyedévente statisztikai adatszolgáltatást nyújtani lebonyolított és még folyamatban lévő közbeszerzéseikről.

Kilencmilliárdos közbeszerzési keret hálózati eszközökre
E-közbeszerzéssel küzdene a korrupció ellen a kormány

Az MI-adatközpontok építői is az indiánok földjére pályáznak

A mesterséges intelligenciát fűtő infrastruktúra erőltetett ütemű kiépítése újabb fejezetet nyitott az őslakos közösségek kizsákmányolásának történetében, de a hírek szerint itt-ott már az ellenállás is éledezik.
 
Hirdetés

A hibakeresés nem egyenlő az alkalmazásbiztonsággal

Építsünk olyan AppSec környezetet, amely csökkenti az alkalmazásfejlesztés kockázatait, de nem válik a gyors leszállítás akadályává!

A biztonság ’balra tolódása’ az alkalmazásfejlesztésben nem csak technikai kérdés. A DevSecOps-elvek érvényesüléséhez az IT-szervezet működését és más területekhez való viszonyát is újra kell szabni.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.