1,5 milliárd forintért értékesítette a Synergon Nyrt. a 100%-os tulajdonában álló Infinityt. A vevő a cseh cég menedzsmentjéből álló befektetési csoport.
Egy évnyi előkészítést követően sikeresen zárta egyik tranzakcióját a Synergon Informatika Nyrt. – adta hírül a Budapesti Értéktőzsde honlapján a cég. „Összhangban a SYNERGON Informatika Nyrt. tranzakciós stratégiájával, közel 1,5 milliárd forintos áron értékesítette a cseh Infinity a.s. 100%-os részesedését a cégcsoport. Az Infinity pozitívan járult hozzá a cégcsoport eredményéhez az elmúlt években, ugyanakkor a vételár a jelenlegi informatikai piaci hangulat, és a nehéz gazdasági viszonyok mellett jelentősnek mondható” – áll a közleményben. A 157 főt foglalkoztató, és 2012 első félévében értékesítésből 1,8 milliárd bevételt hozó cseh leányvállalat eladása az elmúlt években többször is felvetődött. A magyar cég egyébként idén januárban szerezte meg 100%-os tulajdonrészhez hiányzó 1,41%-nyi részvényt.

A bővüléshez felvásárlás kellett volna A menedzsment úgy vélte, hogy a cseh piacon a további bővülést csak újabb felvásárlásokkal lehetne elérni. Különösen azért, mert az Infinity azzal, hogy 2011-ben magába olvasztotta az IT Systemset, a cseh rendszerintegrációs szektor 30 százalékát megszerezte, így az organikus növekedés csupán jelentős költségek árán valósulhatott volna meg.

Infokommunikációs céggel terjeszkedne a régióban a Synergon
Befektető is lenne a Synergon az IT piacon

Az értékesítés mellett szólt az is – a közlemény szerint –, hogy azzal jelen esetben jobban jár a cégcsoport, mint az Infinitytől várható 100-150 milliós osztalékkal. Az értékesítés után „lehetőség nyílik arra is, hogy zöldmezős beruházással, partnereink révén nemzetközi színvonalú infokommunikációs szolgáltatást kínálhassunk” – nyilatkozta ezzel kapcsolatban Jutasi Zoltán, a Synergon Nyrt. vezérigazgatója.
A közlemény arra is utalt, hogy emellett a befolyó vételárból a környező országok informatikai piacain kívánnak nagy biztonságú, egyben magas megtérülésű befektetéseket eszközölni. Ez a terv már a tavaszi menedzsmentváltás után nem sokkal napirendre került: akkor Jutasi Zoltán a Bitportnak azt nyilatkozta, hogy elsősorban olyan 500 millió és 1,5 milliárd forint bevétellel rendelkező outsourcing és rendszerintegrátor cégek iránt érdeklődnek, amelyek rendelésállománya jelentős, de kérdésessé válik számukra a hogyan tovább.

Eredményeket és nem leépítést várnak az MI-től a vezérigazgatók

Egy friss felmérésből kiderül az is, hogy a nagyvállalatok vezetői már új normálisként tekintenek a bizonytalanságokkal teli gazdasági és politkai környezetre, és ennek megfelelően alakítják cégük stratégiáját.
 
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.