Bár a használt szoftverlicencek adásvétele az Európai Bíróság közelmúltban hozott döntése alapján fellendülhet itthon is, a szakértők arra mutattak rá, hogy mind a fizikai hordozón, mind a mennyiségi licenc keretében értékesített szoftverek esetén oda kell figyelni néhány lehetséges buktatóra.
Amint arról a hazai médiumok közül elsőként a Bitport is beszámolt, július elején a luxemburgi székhelyű Európai Bíróság úgy döntött: mind a fizikai hordozón, mind az internetről eltöltött szoftverek esetében szabadon tovább lehet értékesíteni a szállítótól legálisan beszerzett szoftverlicencet. Az Európai Bíróság a Német Szövetségi Bíróság kérelmére hozta meg az Oracle és a használt szoftverek kereskedelmével foglalkozó UsedSoft közötti jogvitában.

 A használt licencek kereskedelmének jogi alapját az EU-szerte érvényben lévő, a szerzői jog kimerüléséről szóló szabályozás alkotja. Eszerint a szoftvergyártó terjesztési joga kimerül, amint a gyártó a terméket első ízben forgalomba hozta, és azt az első vevő megvásárolta. A használt szoftvereket tovább lehet értékesíteni az EU-n belül, amit nem akadályozhat meg a szoftvergyártó, sőt nem kell kikérni a gyártó előzetes hozzájárulását sem.  Az Európai Bíróság határozata alapján ez nem csak a fizikai hordozókon, de az interneten letöltésre kínált szoftverek esetében is igaz, és a gyártó még akkor sem akadályozhatja meg a továbbértékesítést, ha a licencmegállapodásban kifejezetten megtiltotta a a licenctranszfert. 

Történelmi ítélet  Miután ez idáig nem született precedens értékű kormányzati vagy jogi állásfoglalás, ezért hazánkban fenntartásokkal kezelték a magánszemélyek és cégek a használt szoftver kereskedelmet – annak legalitása ellenére is. Arató E. Árpád, a legjelentősebb hazai használtszoftver kereskedelemmel foglalkozó cég, a LicencePro ügyvezető igazgatója szerint történelmi ítéletről lehet beszélni, hiszen a gyártók és a felhasználók életében is óriási változásokat hoz a jogi bizonytalanság megszűnése. 

Egyes gyártóknál, mint a Microsoft vagy SAP, már eddig is lehetséges volt az úgynevezett "license transfer". Ennek az átruházási folyamatnak a jogi "ösvénye" igen csak keskeny volt és jó néhány feltételhez volt kötve. Továbbá a mennyiségi licencek, mint például a Microsoft Enterprise Agreement átruházása hozzájárulás köteles volt. Az OEM licencek átruházását illetően Magyarországon, a többi európai országtól eltérően, volt némi vita a szoftver újrahasznosítással foglalkozó vállalatok és a Microsoft helyi kereskedelmi irodája között. Miután a döntés alapján a használt szoftverlicenc ügyfelek számára mostantól teljes mértékben adott, a gyártó már nem tilthatja meg ügyfeleinek, hogy eladhassák ezeket a licenceket, így az erről szóló szerződésszakaszok semmisek. 

Arató E. Árpád szerint a mennyiségi kereskedelem lehetőségével nagymértékű költségcsökkentés várható, mind a kkv-kat, mind pedig a multi cégeket tekintve; százmillióról rövidesen több milliárd forintra nőhet ez az üzletág Magyarországon. Mivel az évenkénti licenc beszerzési költségek egy IT vagy egy vállalati büdzsé meghatározó részei, így, ha a vállalatok azt a licenc mennyiséget tudják innentől beszerezni, és abban a verzióban, amiben használják – nem kell újabb szoftvert licencbe venniük, holott korábbi verziót használnak – ezzel három éves időtávon, akár 30-70 százalékos megtakarítást tudnak elérni. 

Sárgászöld jelzés  Telek Eszter, a szoftvergazdálkodási tanácsadással foglakozó IPR-Insights szerzői jogi és licencelési vezető tanácsadója blogbejegyzésében ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet: az Európai Bíróság döntése szerinta jogszerű felhasználó nem jogosult arra, hogy csak az általa nem használt mennyiségre adja át a felhasználási jogot, és a szoftvert a licenc "maradékaival" továbbhasználja. 

Azaz kizárt az eredeti licenc megosztása a szoftverpéldányhoz kötött jogkimerülési elv értelmezése mentén, ugyanis a Bíróság úgy látja, hogy a licenc megosztásával a szoftverpéldányt az eredeti és az új felhasználó is használja, márpedig a továbbértékesítés szerinte csak akkor jogszerű, ha az eredeti felhasználó végérvényesen megszabadul a programtól. "A jelzés tehát mégsem zöld, legfeljebb erősen sárga…sárgászöld…" - fogalmazott Telek Eszter.

Grad-Gyenge Anikó szerzői jogász egy másik blogbejegyzésben arra is rámutatott: a bíróság kimondta, hogy a számítógépi program azon anyagi vagy immateriális példányának eredeti megszerzője, amely esetében a szerzői jog jogosultjának terjesztési joga kimerült, a program példányának újraeladása időpontjában a saját számítógépére letöltött példányt köteles használhatatlanná tenni. Az irányelv mindazonáltal engedélyezi az összes ahhoz szükséges többszörözést, hogy a számítógépi programot az azt jogszerűen megszerző személy a rendeltetési célnak megfelelően használja. Az ilyen többszörözéseket nem lehet szerződésben megtiltani.

Tényleg legálisan lehet kereskedni a használt szoftverekkel
Varázsszavak állnak a használtszoftver-értékesítés útjában?

Tudja, melyik cég gyártja a legtöbb ipari robotot?

Az Amazon szerint ők. A világ egyik legnagyobb online kereskedője folyamatai optimalizálására leginkább házon belüli fejlesztésekre támaszkodik.
 
Vészesen közelít a június vége, ameddig minden érintettnek el kell indítania a NIS2 alkalmazásba vételét. Az idén és jövőre is számos teendőt kell elvégezni, mutatjuk a pontos menetrendet.

a melléklet támogatója a Balasys IT Zrt.

Hirdetés

Biztonságos M2M kommunikáció nagyvállalti környezetben a Balasystól

A megnövekedett támadások miatt az API-k biztonsága erősen szabályozott és folyamatosan auditált terület, amelynek védelme a gépi kommunikáció (M2M) biztonságossá tételén múlik.

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.