Egy nemrég napvilágot látott felmérés szerint 5 éven belül Magyarországon is a munkahelyek 90 százalékánál alapkövetelmény lesz a digitális írástudás. Ugyanakkor a magyar munkavállalók, a magyar közgondolkodás nincs tudatában ezen készségek fontosságának, hazánk egyre inkább lemaradni látszik európai versenytársai, elsősorban a velünk közel egy időben csatlakozott szomszéd országokhoz képest.
2009 novembere és 2010 márciusa közt az Európai Bizottság Vállalkozáspolitikai Főigazgatósága által koordinált figyelemfelhívó kampány zajlott az összes tagállamban, így Magyarországon is, amelyben a magyar döntéshozók, munkavállalók, diákok, vállalkozók, IT szakemberek figyelmét is felhívták az önfejlesztés és a tudásbővítés szükségességére.
Az e-Skills figyelemfelhívó rendezvénysorozat lezárásaként március 30-án döntéshozói fórumot szervez az Informatikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) és a MEFIT Alapítvány a budapesti Ramada Plaza Hotelben. A fővárosi döntéshozói tanácskozás Vendégei arról hallhatnak előadásokat, hogy milyen lehetőségek és feladatok adottak a döntéshozók, fejlesztési ügynökségek, oktatási intézmények, IT-piaci szereplők, civil szervezetek számára a digitális írástudás fejlesztése terén.
A rendezvényen többek között felszólal majd Nyitrai Zsolt, a Fidesz infokommunikációs munkacsoportjának vezetője, Andor László, az Európai Bizottság foglalkoztatási, szociális és esélyegyenlőségi biztosa, Herczog Edit európai parlamenti képviselő, Matolcsy György volt gazdasági miniszter, Molnár Szilárd, a Budapesti Műszaki Egyetem kutatási igazgatója, valamint Drajkó László, a MEFIT Alapítvány elnöke. Az előadásokat követően több panelbeszélgetést hallgathatnak meg az érdeklődők a versenyképességről, a nők informatikában betöltött szerepéről, az oktatási rendszer átalakításáról, továbbá a civil szervezetek e-készségek terjesztésében betöltött szerepéről.
A döntéshozói fórum teljes programja az IVSZ oldalán elérhető, továbbá itt lehet regisztrálni is a rendezvényre.
|
|
Hasonló cikkek
Őrségváltás az informatika trendi matuzsáleménél
Jövőre megszülethet az európai cloud computing stratégia
Felmentetné helyettesét az infokommunikációs államtitkár
Iparági tanácsadói szerepben az IVSZ
SZAKÉRTŐI CIKK
A szoftvergazdálkodási projektek nagyvállalati környezetben számos nem várt eredményt hozhatnak.
Olvasói toplista
Szépen alakul az SAP új generációs platformja
ZTE Skate: kipróbáltuk a legolcsóbb drága okostelefont
Mihez kezdenek a mobilszolgáltatók az elnyert frekvenciákkal?
Mégsem annyira forró pite a Facebook
Rugalmas hálózatok a változó üzleti környezetben
A HP hálózati eszközeivel és felügyeleti szoftverével a vállalatok felkészülhetnek a megváltozott üzleti környezeti kihívásokra és az alapstruktúrát valódi üzleti szolgáltatási háttérré alakíthatják. (x)
Egyre több forráshoz jut az internetes lobbi
Tavaly már a Google volt a legdrágábban lobbizó IT vállalat.
|
Kontroller
Work Force Kft. |
Villamosmérnök
Work Force Kft. |
|
Menedzser
Salesjob.hu |
Karbantartási vezető
Imtech Hungary Kft. |
|
Üzletszerzési Vezető
Gyártó cég |
Területi képviselő
LMLAND Kft. |
Hűtlenségi hullám az adat-
központi fejlesztésekben
A technológiai és piaci trendek megbillentik a status quót.
Partnerünk a kis- és közepes
vállalkozások tájékoztatásában
A Bitport.hu az Informatikai,Távközlési és Elektronikai
Vállalkozások Szövetségének
hivatalos médiapartnere



