A cloud computing elterjedését segítő témákat tűz programjára az EuroCloud Day 2013 konferencia, melyet a magyarországi egyesület szervez.

Az infokommunikációs iparág szereplői között meglévő partneri kapcsolatok elmélyítése, a befektetők és a kormányzatok által finanszírozott, illetve támogatott innováció felgyorsítása, valamint a vállalati és magánfelhasználók bizalmának megerősítése lehet a kulcs a felhőből igénybe vett informatikai szolgáltatások elterjedéséhez - vélekedik a cloud iparág szereplőit tömörítő EuroCloud Magyarország Egyesület. És ennek szellemében a fenti témákat szándékoznak majd körüljárni a szeptember 24-én, Budapesten megrendezendő EuroCloud Day 2013 – Cloud First! elnevezésű konferenciájukon.


 

Kerekasztal-beszélgetés az EuroCloud Day 2012-n

 

- 2012-ben az első EuroCloud Day alkalmával közfelkiáltással tettük célunkká, hogy Budapestet Európa egyik cloud fellegvárává tegyük. Ennek szellemében hirdetjük meg idei eseményünket, ahol e víziónk pilléreit járjuk körbe. Azaz miként tudunk hozzájárulni ahhoz, hogy egy Budapesthez erősen kötődő, bizalomra épülő cloud technológiai ökorendszert építsünk fel, innovatív finanszírozási-pénzügyi szolgáltatások megjelenését segítsük elő, és hatékony szabályozási és üzleti környezetet teremtsünk annak érdekében, hogy a vállalkozások kedvező kilátásait és az emberek nagyobb jólétét elősegíthessük - fogalmazott Bellák Zoltán, az EuroCloud Magyarország elnöke a szeptember 24-i rendezvény kapcsán.

Az immár másodszor megrendezendő rendezvénnyel az egyesület célja a hazai cloud ökorendszer szereplőinek feltérképezése, a köztük lévő kapcsolatok, illetve bizalom megerősítése esettanulmányok és a legjobb gyakorlatok bemutatásával.

Startupoktól a kormányzatig  A konferencia keretében előad többek között Záboji Péter pénzügyi befektető, a European Entrepreneurship Foundation elnöke, aki a cloud startupok finanszírozásáról, a nemzetközi terjeszkedés lehetőségeiről tart prezentációt, míg Suba Ferenc, az európai kiberbiztonságért felelős ENISA alelnöke a cloud szolgáltatások igénybe vételének biztonsági követelményeit ismerteti majd.

A banki kerekasztalban többek között Jakab Péter, a Bankszövetség bankbiztonsági munkacsoportjának elnöke arról beszél majd, hogy banki környezetben is érdemes megfontolni a cloud szolgáltatások használatát. Külön kerekasztalokban kérdezik a kormányzati szféra döntéshozóit, hogy milyen eszközökkel lehet az esetükben biztosítani a felhő alapú technológiák terjedését, és valóban ez lehet-e a követendő modell a jövőben.

EuroCloud Day 2012: milliónyi új munkahelyet hozhat a felhő
Európa legjobb cloudfelhasználói lettek a magyar vízimentők
Cloud & big data

A Samsung szembemegy a világtrenddel: vezetőknek jön a hatnapos munkahét

Annyira gyenge eredményeket produkált tavaly a dél-koreai vállalat, hogy a vezetőknek át kellett állniuk vészhelyzeti működésre.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.