Saját kezdeményezésére – közös megegyezéssel – április 30-i hatállyal lemond tisztségéről Petykó Zoltán, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség elnöke
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség ma közleményben tudatta, hogy lemond tisztségéről Petykó Zoltán, a szervezet elnöke, aki 2010 júniusától töltötte be tisztségét. A lemondást Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter elfogadta.

Petykó Zoltán már kinevezésekor egyértelműsítette – áll közleményben –, hogy csak addig vállalja a feladatot, amíg az NFÜ szervezete képessé nem válik a Magyarország rendelkezésére álló fejlesztési források teljes befogadására. Az elnök úgy érezte, ez a pillanat eljött. A mintegy 8200 milliárd forintos összeg közel 100 százalékára már kiírta a pályázatokat az NFÜ, és 95 százalékát már le is kötötte, vagyis az elnök az eredetileg tervezettnek megfelelően nyújtotta be lemondását – hangsúlyozza a közlemény.

Petykó a jövőben elsősorban az üzleti életben kívánja kamatoztatni szakértelmét, de a MAVIR felügyelőbizottságának elnökeként és a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. igazgatósági tagjaként továbbra is fontos feladatokat lát majd el a kormányzat számára.

Az elmúlt egy évben az ügynökség több körben is gyorsítani próbálta a pályáztatás folyamatát. Tavaly tavasszal például csökkentették a pályázatokhoz benyújtandó dokumentáció mennyiségét. A kérdésben tavaly ősszel a Fidesz Infokommunikációs Munkacsoportja is foglalkozott, jelezve, hogy gyorsítani kellene az uniós források lehívását.

Ismét gyorsítanák az uniós források felhasználását
Papírmentessé tenné a pályáztatást az NFÜ

Fekete péntekjük volt Amerikában a csipgyártóknak

A lavinát a Broadcom várakozásoktól elmaradó jelentése indította, ami után az MI-csipek szállításában érdekelt gyártók részvényei testületileg kezdtek gyengülni.
 
Hirdetés

Szintet lép a Synology: Érkezik a PAS7700 csúcskategóriás vállalati flash tároló

Ahogy a vállalati IT-környezetek az AI-alapú folyamatok, a virtualizáció, a nagy teljesítményű adatbázisok és a folyamatosan elérhető digitális szolgáltatások nyomása alatt fejlődnek, a szervezetek egyre inkább olyan tárolóinfrastruktúrát igényelnek, amely kompromisszumok nélküli teljesítményt, rugalmasságot és skálázhatóságot biztosít.

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.
Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.