A Canon Hungária Kft. Pataki Tamást nevezte ki a Canon nagyvállalati és nemzetközi ügyfeleinek hazai kereskedelmi vezetői pozíciójába.
A szakember villamosmérnökként végzett a Kandó Kálmán Műszaki főiskolán 1994-ben, majd a Novadata Rt.-nél helyezkedett el, ahol kereskedelmi rendszerekkel foglalkozott. 2000-ben a Tech Data Rt.-hez csatlakozott, ahol Microsoft termékmenedzser, majd később Retail Expert munkaköröket töltött be.

Pataki Tamás 2002-ben csatlakozott a Canon Hungária Kft. csapatához, ahol nyolc éven keresztül a Canon dokumentumkezelő üzletágának (DMS) vezetői pozícióját töltötte be, és az üzletágat nemzetközi szinten is elismert piacvezető pozícióba emelte.

A szakember a Canon Hungária Kft. nagyvállalati és nemzetközi ügyfeleinek hazai kereskedelmi vezetőjeként (Corporate and International Channel Manager) 2011. július 19-én kezdte meg munkáját. Az új feladatkör a kiemelt nagyvállalati és kormányzati ügyfelek, továbbá a Canon nemzetközi szerződésekkel rendelkező ügyfeleinek támogatását, illetve ezen ügyfélkörnek a bővítését jelenti.

"A korábban DMS területen megvalósított komplex rendszerek szállítása olyan tapasztalatokkal vértezett fel minket, melynek köszönhetően azonnali válaszokkal állunk rendelkezésre napjaink aktuális kihívásaira. A nemzetközi tapasztalatok és szerződések várhatóan hatékonyan járulnak majd hozzá a Canon hazai sikereihez" – mondta Pataki Tamás.

Bírálta az uniós Chips Act 2.0-t az ASML vezetője

Christophe Fouquet vezérigazgató szerint az európai csipiparnak nem beavatkozásra, hanem "bajnokokra" van szüksége.
 
Hirdetés

Szintet lép a Synology: Érkezik a PAS7700 csúcskategóriás vállalati flash tároló

Ahogy a vállalati IT-környezetek az AI-alapú folyamatok, a virtualizáció, a nagy teljesítményű adatbázisok és a folyamatosan elérhető digitális szolgáltatások nyomása alatt fejlődnek, a szervezetek egyre inkább olyan tárolóinfrastruktúrát igényelnek, amely kompromisszumok nélküli teljesítményt, rugalmasságot és skálázhatóságot biztosít.

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.
Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.