Eszes László látja el 2012. május 1-jétől a T-Systems Magyarország Zrt. innovációs és stratégiai igazgatói pozícióját.
Hirdetés
 
A gazdasági mérnöki és MBA diplomával rendelkező szakember a R.J. Reynolds magyarországi  és nemzetközi központjában látott el felsővezetői feladatokat.   Három évig vezette az A. T. Kearney magyar irodáját az európai Telco Practice tagjaként, 2003-tól pedig a GROW csoport vezérigazgatói pozícióját töltötte be.
 
A folyamatok menedzselésében, stratégiaalkotásban és -tervezésben komoly tapasztalattal rendelkező szakembernek fontos szerepe lesz a Magyar Telekom Vállalati Szolgáltatások üzletág, valamint a leányvállalatok egységesítésével létrejövő ICT szolgáltató stratégiájának fejlesztésében, az innovációs tevékenység kibővítésében.

Új néven, új helyen  Amint arról korábban már írtunk, a Magyar Telekom Vállalati Szolgáltatások Üzletágához tartozó KFKI Rendszerintegrációs Zrt. április 1-jétől T-Systems Magyarország Zrt. néven folytatja tevékenységét. A társaság székhelye is megváltozott, a cég Angyalföldről Újbudára költözött.
 
 A KFKI után az elmúlt évek során vásárolt - az üzletág profiljába tartozó - cégeket is fokozatosan konszolidálják, az IQSYS, a Dataplex és az ISH ez év őszére, a Daten-Kontor pedig 2013-ban olvad be. 
 
Az új társaság négy részlegből áll, amelyek élén vezérigazgatóhelyettesi pozícióban állnak a vezetői. A kereskedelmit Rékasi Tibor, az ICT részleget Németh Zoltán, a rendszerintegrációt Ragoncsa Géza, míg az ügyfélszolgálatit Bőthe Csaba irányítja.  

T-Systems Magyarország névre vált a KFKI
A hálózatfelügyelet is lehet szexi iPaddel

Milliószám tiltja ki áruházából a szabálytalan appokat a Google

Az androidos ökoszisztéma MI-támogatta védelmi rendszerének elképesztő mennyiségű tesztet kell napi szinten elvégeznie. A Google 2025-ös jelentéséből több érdekes adatra is fény derült a téma kapcsán.
 
Hirdetés

Produktivitás mint stratégiai előny: mit csinálnak másként a sikeres cégek?

A META-INF által szervezett Productivity Day 2026 idén a mesterséges intelligencia és a vállalati produktivitás kapcsolatát helyezi fókuszba. Az esemény középpontjában a META-INF nagyszabású produktivitási kutatásának bemutatása áll, amely átfogó képet nyújt a magyar vállalatok hatékonyságáról és működési kihívásairól.

Vezetői példamutatás és megfelelő oktatás, vállalatikultúra-váltás nélkül gyakorlatilag lehetetlen adatvezérelt működést bevezetni. Cikkünk nemcsak a buktatókról, hanem azok elkerülésének módjairól is szól.

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.