A Telenor Magyarország igazgatósága mai naptól új vezérigazgatót nevezett ki Christopher Laska személyében. Christopher Laska Anders Jensent követi a vezérigazgatói székben, aki a Telenor csoporton kívül vállalt vezetői megbízást.
Hirdetés
 
- Nagy örömünkre szolgál, hogy Christopher Laska a Telenor Magyarország új vezérigazgatója. Széleskörű iparági tapasztalata, valamint a vállalatra és a helyi gazdasági környezetre vonatkozó ismeretei komoly előnyt jelentenek számára - mondta Björn Magnus Kopperud, a Telenor Magyarország igazgatóságának elnöke a cég sajtóközleménye szerint.

Christopher Laska a Telenor Montenegró vezérigazgatója 2009 óta, előtte a Telenor szerbiai leányvállalatánál töltötte be a vállalati kapcsolatokért felelős vezérigazgató-helyettesi posztot. Korábban a Telenor International Mobile-nál volt akvizíciós projektigazgató, majd a Telenor csoportnál a magyarországi, illetve később a pakisztáni leányvállalatért felelős vezetőként dolgozott.  A Pannon GSM-nél az üzletfejlesztési és stratégiai igazgatói pozíciót töltötte be.

Laska 40 éves és az angliai Bradford University Management Centerben szerzett üzleti menedzsment területen BA fokozatot, majd posztgraduális diplomát a londoni Chartered Institute of Marketingen.

Végre pénzt is látna a nagy MI-fejlesztőkből a most 25 éves Wikipédia

Miután a modellek betanításának és az MI-chatbotok működtetésének is az alapja az online enciklopédia lerablása, a Wikimédia Alapítvány olyan új megállapodásokat jelentett be, amelyeken keresztül a Microsoft, a Google, a Meta és a többiek is áldozhatnak néhány dollárt a Wikipédia fennmaradására.
 
Hirdetés

Az ötlettől az értékteremtésig – az üzleti réteg szerepe az adattudományi működésben

Az adattudomány valódi értéke ott válik láthatóvá, ahol az előrejelzések döntésekké, a döntések pedig mérhető üzleti eredményekké alakulnak. Ehhez azonban tudatos üzleti beágyazásra, mérési keretrendszerekre és következetes visszacsatolásra is szükség van.

Az adatvezérelt működés sikere ritkán múlik azon, milyen technológiát vezet be egy vállalat. Sokkal inkább az a kulcs, hogyan illeszti az adattárházat, a BI-t és az MI-megoldásokat a meglévő rendszerekhez és döntési folyamatokhoz.

a melléklet támogatója a One Solutions

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.