Új vezető a T-Systems csapatában

2010. május 10-től igazgatóhelyettesként Molnár Imre vezeti a Magyar Telekom Nyrt. indirekt értékesítési ágazatát a Vállalati Szolgáltatások üzletágon (T-Systems) belül.

A szakember az Ybl Miklós Műszaki Főiskolán szerzett építészmérnöki diplomát, melyet a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen megszerzett MBA követett. Az elmúlt közel két évben senior tanácsadóként dolgozott a teljesítmény-menedzsment tanácsadó Develor Tanácsadó Zrt. csapatában - először külsősként dolgozott a cég új tanácsadási szolgáltatásának kifejlesztésén, majd belsős munkatársként dolgozott ki üzletfejlesztési stratégiákat

Előtte a Hewlett-Packard magyarországi leányvállalatának vezérigazgató-helyetteseként tevékenykedett, ahol 2001 és 2008 között az informatikai termékek és szolgáltatások értékesítéséért, és a cég partnerhálózat fejlesztéséért és hatékony működtetéséért felelt. Szakmai múltjában megtalálható még többek között a Nav N Go Kft. és a Graphisoft Rt. is.

A T-Systems csapatában hasonlóan sokrétű feladatok várnak a vezetőre. Molnár Imre elsődleges célja, hogy tovább fejlessze a partnerhálózatokon keresztül a kis- és középvállalati ügyfelek kiszolgálását a hagyományos telekommunikációs, illetve a komplex ICT alkalmazásokkal.
PARTNEREINK

SZAKÉRTŐI CIKK
Az esettanulmányok a racionális érvekkel törődnek, a résztvevők érzelmeit nem veszik számításba.