Vida Ildikó, az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal elnöke szerdán Kalmár Istvánt nevezte ki az állami adóhatóság informatikai elnökhelyettesévé.
Az 59 éves szakember végzettsége villamosmérnök, informatikus. 1998 és 2000 között már dolgozott az adóhivatalban. Elnökhelyettesként hozzá tartozott az APEH informatikai rendszerének irányítása, valamint nyolc megyei igazgatóság  adó- és járulékszakmai felügyelete. Nevéhez és ehhez az időszakhoz fűződik az APEH teljes informatikai rendszerének megújítása és a járulékintegráció - áll az APEH által szerdán kiadott közleményben. Kalmár István több fontos megbízatást töltött be állami és magáncégeknél. 2000-től 2002 júniusáig a Magyar Posta Rt. Felügyelő Bizottságának elnöke, majd elnök-vezérigazgatója volt. Ebben az időszakban indították el az elektronikus közbeszerzést, a Diákhitel programot, és tervezték meg a Magyar Posta új logisztikai központját. 2004-től tagja a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanácsnak.

Az APEH eddigi informatikai elnökhelyettese Jacsó Tamás a jövőben az adóhivatal Számítástechnikai és Adóelszámolási Intézetének (SZTADI) főigazgatói posztját tölti be. Az intézet igazgatója továbbra is Lucza Vilmos marad.

Több mint félszázezer műholddal sűrítené az égboltot Bezos cége

A Blue Origin amerikai hatóságokhoz beadott kérelme szerint akár 51 600 szatellitből is állhat a vállalt tervezett adatközpontos űrflottája.
 

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.