A legfrissebb hazai e-kereskedelmi felmérésből kiderül többek között, hogy minden szempontból nő a webshop-piac, a szereplőket egyelőre nem izgatja túlzottan a közösségi vásárlás, valamint hogy bútor és alkohol nem fogy jól a weben.
2008-ban 65 milliárd, 2009-ben 99 milliárd, 2010-ben pedig már 137 milliárd forint volt a magyar webáruházak forgalma a WebShop Experts és az Árukereső közös felmérése szerint, és az előrejelzések alapján ez a fejlődési ütem még tovább gyorsul az idei évben. Az árösszehasonlító oldalak látogatottsága tavaly megkétszereződött, idén azonban háromszorosára is nőhet. Beindulni látszik tehát a webshop-biznisz, bár egy-két részeredmény tekintetében még jócskán elmaradunk a "Nyugattól", ami ráadásul néha tőlünk keletre van.

Kicsik és nagyok
A WebShop Experts harmadik alkalommal igyekezett felmérni a hazai e-kereskedelem legfontosabb trendjeit, ezért körülbelül 2500 magyar webáruházzal vették fel a kapcsolatot kérdőív formájában. Erre értékelhető formában 381 helyről érkezett válasz: a becsült hazai 3000 webshopot tekintve a 10 százalék fölötti arány "jó merítésnek" számít. Zajdó Csaba, a vállalat ügyvezetője szerint a felmérés eredményei átfogónak tekinthetőek, mivel a visszaküldött adatok alapján mind a legnagyobbak, mind pedig a közepes és kis forgalmat bonyolító webáruházak közül érkeztek válaszok.


A legfontosabb kérdéskör, tehát a webshopokból realizált forgalom tekintetében csupán a megkérdezettek 7 százaléka számolt be csökkenésről, körülbelül 30 százalékuk esetében stagnáltak az eladási számok, a fennmaradó közel 63 százalék viszont növelni tudta forgalmát. A résztvevők 24 százaléka ráadásul 50 százaléknál is nagyobb növekedésről tudott beszámolni.

Természetesen ez magától nem megy, de ez meg is látszik a beérkezett válaszokon. Azok, akik egyáltalán nem fejlesztettek semmit meglévő webshopjukon a tavalyi évben, csupán átlagosan 6,55 százalékos forgalomnövekedést tudtak összehozni: ez az arány folyamatosan növekszik az elvégzett karbantartások mértékével. Azok, akik alapjaiban alakították át, vagy teljesen lecserélték elavult webáruházukat, átlagosan 26,93 százalékkal kerestek többet az előtő évhez képest.

A látogatottság nem minden Ahhoz, hogy egy webáruház igazán sikeres legyen, koránt sem elég minél több embert "bevonzani" az oldalra. A konverzió, tehát az az arány, hogy a látogatók hány százaléka válik fizető vásárlóvá, sok tényezőtől függ. A megkérdezettek 19 százaléka még mindig nem méri ezt az arányt, pedig sok versenyző még kifejezetten gyengén teljesít.

A megkérdezettek 24 százalékánál csupán a látogatók fél százaléka, vagy ennél is kevesebb érdeklődő kezd el végül termékeket pakolni a kosárba. 23 százaléknál fél és egy százalék között mérhető ez a ráta, ennél jobbat már egyre kevesebben tudnak produkálni. A WebShop Experts felmérése rámutat, hogy egyelőre Magyarországon kifejezetten jól működő webshopnak számít, ahol száz látogatóra már egy-két vásárlás jut.


Napszakok, nemek és trendek Érdekes megnézni azt is, kik és mikor böngésznek a webáruházakon. Persze többen akár feleslegesnek is gondolhatnák ezt az információt, ám aki figyeli ezeket a trendeket is, könnyen a legaktívabb célcsoport elvárásai felé alakíthatja az oldal kinézetét vagy működését, az extra tartalmakat (például híreket vagy akciókat) pedig a legfrekventáltabb időszakokra teheti.

Kora reggel és éjjel a látogatók alig fél-fél százaléka vásárol. A többi napszak között közel arányosan oszlik el a vásárlások aránya, az erős délelőtt után óvatos visszaesés következik, és meglepő módon az esti időszak a legaktívabb. A napok közül a hétfő vezet, szombaton nagyon gyér a forgalom, viszont az egyre gyakoribb, mobil eszközről indított vásárlás terén már a vasárnap az igazi forgalom-generáló.


A webboltok 14 százaléka nem méri a nemek arányát sem, a többiek adatai alapján viszont nagyjából egyenletes a férfiak és nők eloszlása - ez inkább egyénileg fontos adat, hiszen egy kozmetika szerekkel kereskedő webboltnak érdemes például időnként megnéznie, járnak-e egyáltalán férfiak az oldalon, vagy a nekik szánt illatszereket is a feleségek és barátnők vásárolják.

Eljött a tömeges úri szabók ideje
12 milliárdnyi pályázati pénz van IT fejlesztésekre
Csökken az internetes vásárlással szembeni bizalmatlanság

Serkentés, de hogyan? A megkérdezettek legtöbbje a keresőoptimalizálás, tehát a SEO szerepét tartja legfontosabbnak marketing szempontból. Erős még a fizetett hirdetésekben és a hírlevelekben bízók aránya, és egyre többen értékelik nagyra a közösségi oldalakban rejlő lehetőségeket.

Az újdonságokat, friss trendeket nagyjából minden webáruház üzemeltetői figyelemmel kísérik, de érdekes módon a legfrissebb divatot, a közösségi vásárlást még nem sokan tartják valós konkurenciának közülük. 22 százalékuk szerint egyáltalán nem jelentenek veszélyt ezek az új kezdeményezések, mivel más szegmensben mozognak. 43 százalékuk szerint ugyan valamennyi változást okoznak a Groupon-klónok, de hatásuk nem lesz jelentős. 23 százalék komolyan tart az új versenytársaktól, de 12 százalék még nem is ismeri ezeket.

Végül pedig egy olyan táblázat következik, amely biztosan sokakat foglalkoztathat: vajon mi az, amit sikeresen lehet eladni webáruházakban, és mik az interneten szinte eladhatatlan árufajták? Nos, úgy tűnik, az óra-ékszerrel, kozmetikai cikkekkel, könyvekkel foglalkozó webshopok nehezen nyúlhatnak mellé, ezzel szemben (érthető okokból) kevesen rendelnek interneten keresztül erotikus segédeszközt, de számítástechnikai termékeket, bútort sem könnyű így eladni. A felmérés szerint a dohányáru és az alkohol a legkevésbé webshop-kompatibilis termékkör - furcsa, hiszen ezeket személyesen, egy hagyományos boltban is hiába "nézegetjük", beleinni, beleszívni egyikbe sem lehet...

Van az a pénz... Kivették a kínai App Store-ból a WhatsAppot és Threadset

Peking szerint a Meta két mobil appja nemzetbiztonsági aggályokat vet fel.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.