Átírták az alaptörvénynek az Alkotmánybíróság honlapján elérhető szövegét a magukat az Anonymous csoporthoz tartozónak nevező hackerek - írta vasárnap az Index. A szervert ideiglenesen leállították, a honlapot még hétfőn délelőtt sem lehetett elérni.
Hirdetés
 
Sereg András, az Alkotmánybíróság (Ab) szóvivője az MTI-nek úgy nyilatkozott: vasárnap délben értesültek arról, hogy hackertámadás érte a testület honlapján az alaptörvény szövegét, de úgy látják, hogy az oldal többi tartalma rendben van. A dokumentumot eltávolították az oldalról, és igyekeznek minél előbb újra közzétenni a helyes szöveget. Megjegyezte, ha kell, megteszik a szükséges lépéseket.

Az Ab délután eljuttatott az MTI-hez egy közleményt is, amelyben a testület szóvivője azt írta: az Alkotmánybíróság honlapját vasárnapra virradó éjszaka törték fel. A szervert leállították, és az illetékes hatóságok bevonásával megkezdték a károk felmérését - közölte Sereg András, hozzátéve, hogy a biztonsági problémák megoldása után a honlap hamarosan ismét elérhető lesz.

Névtelen kiegészítés Az Index hírportál vasárnap kora délután közölte, hogy hackerek több bekezdéssel kiegészítették az alaptörvény Nemzeti hitvallását és az utána következő fejezeteket az Ab honlapján. Beleírták például a szövegbe azt - idézték -, hogy az informatikában dolgozók 32 évesen a fizetésük 150 százalékával nyugdíjba mehetnek, továbbá azt is, hogy az Anonymous és más önszerveződő informatikai csoportok, egyének kötelezhetők arra, hogy az országot érő külső és belső fenyegetések ellen fellépjenek.

"Valljuk, hogy a zsarnok eszmék, uralkodók, diktátorok csupán a történelem rövid szakaszai, mely zsarnokságot a nép bármikor elmozdíthat, lázadhat ellene" - egészítették ki az Ab honlapján elérhető alaptörvényszöveget a hackerek.

Az Anonymous az elmúlt hónapokban számos internetes támadást hajtott végre világszerte, és egyre inkább ismert biztonsági cégek, bűnüldöző és egyéb kormányzati szervek ellen összpontosítja kalózakcióit. A csoport januárban több órára megbénította az amerikai igazságügyi minisztérium és a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) portálját, és a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) honlapja elleni támadás elkövetőjeként is jelentkezett. Az Interpolnak szerdán sikerült letartóztatnia a hackercsoport 25 tagját Európában és Dél-Amerikában.

Tavaly 900 ezer hazai célpontja volt az online bűncselekményeknek
Útkeresés után konszolidáció a biztonsági piacon

A robotok újabb bűnözési hullámot indíthatnak az Europol szerint

A robotok, a drónok és a mesterséges intelligencia fejlődésével a fizikai világban is megjelenik minden, ami eddig a digitális világra volt jellemző, nem beszélve arról, ha az automatizálás miatt tényleg tömegek veszítik majd el a megélhetésüket.
 
Hirdetés

Az ötlettől az értékteremtésig – egy jól működő adattudományi szervezet alapjai

Miért bukik el annyi adattudományi kezdeményezés már az indulás után? A válasz gyakran nem az algoritmusok összetettségében, hanem az adatok minőségében és kezelésében keresendő. Stabil adatforrások, következetes feature-kezelés és egy jól felépített Feature Store nélkül a gépi tanulás ritkán jut el a valódi üzleti értékteremtésig.

Sok szervezet adatvezéreltnek tartja magát, mert van BI rendszere és heti dashboardja. A valóságban azonban ennél többről van szó; a kérdés ugyanis nem az, hogy van-e elég adat, hanem, hogy mennyire jól használják a döntések meghozatalához.

a melléklet támogatója a One Solutions

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.