Egyre több vállalat és szervezet kezdi el a tesztelését az iPhone-nak és a különféle Android alapú készülékeknek. Mindez ezt jelenti, hogy a BlackBerry igazi célközönségének egy része elkezdett más platformok felé kacsintgatni.

Elsőként a Bloomberg számolt be arról, hogy az Apple iPhone két jelentős pénzintézet figyelmét is felkeltette. Egyes hírek szerint ugyanis a Bank of America és a Citigroup is elkezdte az iOS alapú készülékek tesztelését.

Tesztelés ezrekkel A mobilokat először négy-hat hétre vetik be annak érdekében, hogy meggyőződhessenek a vállalati szintű használatuk során tapasztalható előnyökről és hátrányokról. Jelenleg mindkét szervezetnél ezer-ezer alkalmazott kapott tesztelésre iPhone készüléket. Itt kell megemlíteni, hogy az Android platform is - hasonló módon - a figyelem középpontjába került.

Mivel a két szervezet és az egyéb vállalati és intézményi felhasználók körében gyakorta használatos BlackBerry eszközök többek között a menedzselhetőségükről valamint a biztonsági megoldásaikról híresültek el, ezért nem csoda, hogy a két pénzintézet nagyon komoly hangsúlyt helyez arra, hogy meggyőződjön az iPhone és az Android vállalati szintű biztonsági lehetőségeiről.

Bye-bye Blackberry? Amennyiben e területen a két platform, akár különféle kiegészítő védelmi alkalmazások bevetésével sem éri el a megfelelő biztonsági szintet, akkor a bevezetésük még biztosan várat magára. Ugyanakkor ellenkező esetben az iPhone és az Android elkezdheti kiszorítani a BlackBerryket erről a területről, bár a folyamat azért biztosan nem lesz gyors.

Az Apple egyre inkább koncentrál a biztonságra. Pontosan látja a cég is, hogy ez az egyik legkritikusabb pontja az iPhone-nak, legalábbis ami a vállalati felhasználását illeti. Ezért októberben megállapodást kötött a Unisysszel annak érdekében, hogy a biztonsági cég támogatást nyújtson a védelmi kérdésekben.

Noha az együttműködés részleteiről keveset tudni, egyes hírek szerint a Unisys a jövőben olyan védelmi megoldásokat fejleszthet az Apple mobil platformjához, amelyek csökkenthetik a vállalatok körében tapasztalható biztonsági aggályokat.

Jobb helyeken már céges pénzből veszik az okostelefont
Az iPad-et reklámozza vállalatvezetőknek a Gartner

"Jelentős növekedést tapasztalunk a Fortune 500 vállalatok 60-80 százalékának körében. E cégek közül számos tette lehetővé az alkalmazottai számára az iPhone használatát, így például legutóbb a Procter & Gamble. A vállalatok az iPad bevezetését is egyre inkább fontolóra veszik" - mondta egy korábbi nyilatkozatában Peter Oppenheimer, az Apple gazdasági igazgatója.

Azt még nem lehet tudni, hogy a Bank of America és a Citigroup milyen eredményekkel zárja majd a több hetes tesztidőszakot, azonban annyi biztosan látszik, hogy az iPhone és nyilvánvalóan az Android is készül a vállalati felhasználók meghódítására.

Tudja, melyik cég gyártja a legtöbb ipari robotot?

Az Amazon szerint ők. A világ egyik legnagyobb online kereskedője folyamatai optimalizálására leginkább házon belüli fejlesztésekre támaszkodik.
 
Vészesen közelít a június vége, ameddig minden érintettnek el kell indítania a NIS2 alkalmazásba vételét. Az idén és jövőre is számos teendőt kell elvégezni, mutatjuk a pontos menetrendet.

a melléklet támogatója a Balasys IT Zrt.

Hirdetés

Biztonságos M2M kommunikáció nagyvállalti környezetben a Balasystól

A megnövekedett támadások miatt az API-k biztonsága erősen szabályozott és folyamatosan auditált terület, amelynek védelme a gépi kommunikáció (M2M) biztonságossá tételén múlik.

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.