A költségvetési gazdálkodási, valamint az agrártámogatási rendszerek konszolidációja révén további 5 milliárd forintot takarít meg a kormányzat. Nyitrai Zsolt hangsúlyozta: határozott tárgyalással már az előző kormányok is hasonló árakat tudtak volna kialkudni az informatikai szolgáltatókkal. Az eddigi megtakarítások még a jelenleg folyamatban lévő felülvizsgálat részeredményeinek tekinthetők, a későbbiekben az államtitkár további bejelentéseket ígért.

Áprilisig vizsgálódnak ■ A kormány még decemberben rendelte el, hogy a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium április végéig vizsgálja meg a kormány és az egyes minisztériumok felügyelete alá tartozó szervek informatikai állapotát. Az államra nézve hátrányos szerződéseket a tervek szerint felmondanák és helyettük új, értékarányos megállapodásokat kötnének.
Az államtitkár a tájékoztatón azt is bejelentette, hogy 2011-től évente mintegy 1 milliárd forinttal kívánják csökkenteni a Microsoft szoftvereivel kapcsolatos állami kiadásokat, további részletekkel azonban nem szolgált. Így az sem derült ki, hogy a központosított közbeszerzési keretösszeget csökkentenék ennyivel, vagy más, a Microsofttal és partnereivel kötött szerződéseket tárgyalnának újra.
Még nincs megállapodás ■ A Bitport kérdésére Lerch Attila, a Microsoft Magyarország Kft. üzletfejlesztési igazgatója elmondta: az NFM-mel már hónapok óta folyamatosan tárgyalásokat folytat a cég, azonban mind a mai napig nem sikerült megállapodásra jutniuk. Emiatt furcsának találják a mostani bejelentést, mivel létező szerződések alapján szolgálják ki a közigazgatási szervezeteket.
A szoftverlicencek, illetve a támogatási díjak csökkentése ezért jelenleg csak az új beszerzéseknél merülhet fel, ahol természetesen igyekeznek majd az eddiginél kedvezőbb árakon kínálni a Microsoft szoftvereket - hangsúlyozta Lerch Attila. Az üzletfejlesztési igazgató kérdésünkre nem árulta el, hogy mekkora a Microsoft hazai közigazgatási szektorból származó bevétele, de a magyar iparági átlaghoz képest alacsonyabb mértékű - tette hozzá.
Egységesek lesznek a kormányzati informatikai fejlesztések
Használható e-ügyintézést ígérnek az informatikai stratégiában
Máshol is spórolnának ■ A sajtótájékoztatón Nyitrai Zsolt röviden ismertette az infokommunikációs államtitkárság további terveit is, amelyek az államigazgatási szféra informatikai költségvetés ésszerűsítését célozzák. Ennek egyik eleme, hogy a közigazgatásban terjes körű e-dokumentumkezelést kívánnak bevezetni. Idén év végéig kell visszakerülniük állami kézbe az eddig üzleti szolgáltatók által kezelt, tavaly a nemzeti adatvagyon körébe sorolt állami adatbázisoknak. Ez eddig évente 12 milliárd forintba került az adófizetőknek, az NFM reményei szerint ez az összeg jelentősen mérséklődhet.
A Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség (KIFÜ) létrehozásától is azt remélik, hogy a projektek olcsóbbak, gyorsabbak, átláthatóbbak lesznek: a kiemelt projektek költségvetésének eddig átlagosan 8 százaléka ment el projektvezetésre, amin most jelentősen spórolni lehetne. Továbbra is napirenden szerepel a kormányzati IT infrastruktúra konszolidációja, és elindult egy projekt a hazai fejlesztési források elszámolására, ellenőrzésére is.
A Bitport kérdésére Nyitrai Zsolt elmondta: a Digitális Megújulás Cselekvési Terv néven futó infokommunikációs stratégia megvalósítása négy költségvetési pilléren nyugszik: a források a 2011-es költségvetésből, EU-s forrásból, a hamarosan - információnk szerint pénteken - nyilvánosságra hozandó Széchenyi-Terv forrásaiból, továbbá a bevont vállalkozások tőkéjéből tevődik össze.














