Az iparági szervezet a jövőben szakmai tanácsadóként segíti a kibővített feladatkörrel működő Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács munkáját.
Hirdetés
 
Laufer Tamás, az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) és Kalmár István, a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács (NHIT) elnöke szerdán írták alá azt a megállapodást, melynek értelmében az idén húszéves érdekvédelmi szervezet szakmai tanácsadóként segíti a kibővített feladatkörrel működő NHIT munkáját - derül ki a szervezet közleményéből.

A közelmúltban módosított médiatörvény értelmében a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács feladatköre jelentősen kibővült. A Tanács az informatika és a hírközlés területén egyebek mellett az információs társadalomra vonatkozó stratégiai döntéseket, azok megvalósításának programját véleményezi. Ezen feladat megvalósításában számít az NHIT az informatikai, távközlési és elektronikai szektor legjelentősebb érdekvédelmi szervezetének szakértelmére.

Vélemények és állásfoglalások Az IVSZ az NHIT megbízásából a kormányzat elé kerülő anyagokkal kapcsolatban véleményeket, állásfoglalásokat fogalmaz meg, szakmai vitaanyagokat készít el. A tanácsadói feladatkör része, hogy az IVSZ javaslatokat készít a jogszabályalkotáshoz, valamint a stratégiai irányvonalak és a programok kialakításához kapcsolódóan.

- Új feladatkörével az IVSZ az eddigieknél hatékonyabban tud eleget tenni annak a törekvésének, hogy a kormányzat és a piaci szereplők összehangoltan, a gazdaság érdekeit figyelembe véve lépjenek fel. Együttműködésünknek köszönhetően hosszú távon is hatékony informatikai fejlesztések valósulhatnak meg többek között az elektronikus közigazgatás fejlesztése és az információs társadalom kiépítése terén – nyilatkozta Laufer Tamás.

Az állam és az IT szektor: projektekre várva
Újból Kalmár István lett az APEH informatikai elnökhelyettese


A Tesla robotaxik csókolommal köszönhetnek az emberi sofőröknek

Úgy fest, hogy még akkor is négyszer gyakrabban baleseteznek az átlagos amerikai autóvezetőkhöz képest, ha feltételezzük, hogy minden ütközésüket bejelentették.
 
Hirdetés

Produktivitás mint stratégiai előny: mit csinálnak másként a sikeres cégek?

A META-INF által szervezett Productivity Day 2026 idén a mesterséges intelligencia és a vállalati produktivitás kapcsolatát helyezi fókuszba. Az esemény középpontjában a META-INF nagyszabású produktivitási kutatásának bemutatása áll, amely átfogó képet nyújt a magyar vállalatok hatékonyságáról és működési kihívásairól.

Vezetői példamutatás és megfelelő oktatás, vállalatikultúra-váltás nélkül gyakorlatilag lehetetlen adatvezérelt működést bevezetni. Cikkünk nemcsak a buktatókról, hanem azok elkerülésének módjairól is szól.

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.