A vállalat fenntartja magának a lehetőséget, hogy az újonnan vásárolt, Windows 8-as konzumer PC-k esetében megtagadja a szoftveres technikai támogatást a Windows 7-re váltó ügyfelektől.
A korábbi években gyakorlata alapján nem okozott meglepetést, hogy a vásárlók a Windows 8 OEM változatainak esetében – bizonyos feltételek mellett – extra költség nélkül kérhetik a Windows 7 Professional vagy a Vista Business telepítését, amennyiben a Windows 8 Pro verziót futtató új gépet választanak. Ebben az esetben a későbbiekben minden további nélkül elvégezhető az upgrade, ha a felhasználó elérkezettnek látja az időt a legfrissebb kiadás munkába állítására. A lefelé váltás azonban nem minden szempontból lesz zökkenőmentes.



A HP nemrég közzétett figyelmeztetése szerint az előre telepített Windows 8 rendszerek esetében a visszaváltás a terméktámogatás elvesztésével járhat, leszámítva a kifejezetten hardveres jellegű problémákat. A vállalat nem javasolja, hogy ügyfelei az október 26. után kiadott – és már kizárólag Windows 8-cal szállított – konzumer PC-ken is a Windows 7-et erőltessék, és nem vállalja, hogy foglalkozon a saját diagnosztikát vagy szoftveres megoldásokat igénylő esetekkel, ami praktikusan azt jelenti, hogy a megfelelő drivereket sem biztosítja.

Jó hír a cégeknek  A HP eljárása egyelőre nem érinti a vállalati piacot, ahol sokan csak mostanában tértek át a Windows 7-re, mások pedig továbbra is a 2014 tavaszáig támogatott XP-t használják, bár ettől még folyamatosan rendelik az új gépeket. Maga a HP más gyártókhoz hasonóan a jövőben is forgalmaz majd Windows 7-tel telepített modelleket, amire a Microsoft aktuális licencpolitikája alapján még két évig lesz lehetősége – az persze később derül ki, hogy a pénztárcájukkal szavazó felhasználók meddig tartják a piacon a Windows 7-et.

Tipp: mit kell tudni Windows 8 frissítés előtt?
Indulnak az ingyenes Office-frissítések
 

Muskhoz hű körítéssel jelentkezett be a tőzsdefelügyelethez a SpaceX

A várhatóan még idén parkettre lépő űrkutatási, távközlési és MI-fejlesztői vállalatpolip szerint potenciálisan a világ minden üzletét, sőt még egy kicsit többet is képesek lehetnek majd megszerezni az általuk alakított új érában.
 
Hirdetés

Az adatkezelés újragondolása 2026-ban: hogyan oldja meg a Synology DS sorozat a valós üzleti kihívásokat

2026-ban a vállalkozások minden eddiginél több adatot generálnak és használnak. Az előrelátó vállalatok ezért újraértékelik a megközelítésüket: mi lenne, ha a tárolás, a biztonsági mentés és az együttműködés egyetlen rendszerben kezelhető lenne?

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.