Miközben a világ másik felén egyre grandiózusabb projekteket valósítanak meg közösségi finanszírozásból, itthon nehéz helyzetben van, aki erre akar hagyatkozni. Szerencsére az országhatár nem betonfal, és akadnak reményteli próbálkozók.
Bár a Kickstarteren a most bejelentett őszi terjeszkedés után sem lehet majd itthonról projektet indítani, honfitársaink számos lehetőség közül választhatnak, ha az internetes közösség erejében bízva kívánják egy-egy ötletüket megvalósítani. Más kérdés, hogy ezeknek a lehetőségeknek a többsége meglehetősen reménytelennek tűnik, miközben a néhány életképes nemzetközi crowdfunding oldal sem tobzódik a magyar kreativitástól. Szerencsére azért kivételek is akadnak.

A legkézenfekvőbb megoldás egy magyar ötlet finanszírozására a januárban beindult hazai oldalak valamelyike lenne, ám ezek rövid működésük alatt finoman szólva sem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. A gyenge indulás miatt így egyelőre ez az út semmiképpen sem tűnik járhatónak, maradnak tehát a nemzetközi megoldások.

A hazafi  Bár a Kickstarter szabályai meglehetősen szigorúak, és többek között egyesült államokbeli lakhelyhez, jogosítványhoz, bankszámlához kötik a projektindítást, azért néhány sikeres ötletet már jegyez az oldal. Ezek egyrésze ugyan amerikaiak által itthon megvalósított terv volt, ám akad köztük példa ennek fordítottjára is.

Sajnos ez utóbbi kiváló példája annak, mennyire nehézkes külföldiként érvényesülni a Kickstarteren. A reOnion elnevezésű művészeti projekt ugyan elérte a több mint 11 ezer dolláros finanszírozási küszöbét, sőt a pénz is megérkezett az amerikai lakással és minden egyébbel rendelkező egyik tag számlájára, ám a pénzt kezelő Amazon váratlanul visszautalta a pénzt a támogatóknak. (A nevadai sivatagban végül egyéni és céges támogatók segítségével végül mégis megvalósult a performansz.)



Londonban hej...  Azonban Budapesthez közelebb lévő, az itthoni ötletgyárosok számára is teljesen legálisan igénybe vehető oldalakon sem találni sok magyar projektet. Az angol Sponsume.com fenti térképén jól látszik, hogy a szigetországon kívül számos európai, köztük balkáni projekt is megvalósult már, ám Magyarországon egyetlen kört sem találunk.

A Kickstarternél is régebbi, 2008-tól működő, mindenféle nemzetközi projektötletet befogadó Indiegogo oldalán sem sokkal jobb a helyzet: a keresőből leszűrve mindössze tíz találatot kapunk. Az azonban pozitívum, hogy ezek közül mindössze ötnél fejeződött be a gyűjtés, és kettőnek sikerült elérnie az induláshoz szükséges szintet, miközben néhány ígéretes projekt jelenleg is fut.

Mint két kicsi LEGO
  A Brickflow webes alkalmazás például alig több mint egy nap alatt összegyűjtötte a teljes igényelt költség tíz százalékát, de azért még hosszú az út ahhoz, hogy a három kreatív magyar fiatalember ötlete megvalósulhasson. A jelenleg korai tesztfázisban lévő program a tervek szerint egy közös munkafelületen könnyen és egyszerűen teszi majd lehetővé, hogy mindenféle helyről és forrásból dolgozó emberek képekből, videóból, zenéből és egyéb elemekből építőkövenként alkothassanak egy közös művet, ötleteljenek, esetleg terveket osszanak meg egymással.



A kreativitás demokratizálásának ígéretét hordozó projekt folytatásához tízezer dollárra van szüksége az alkotóknak, ami a rendelkezésre álló bő egy hónap alatt könnyen össze is jöhet. Ehhez tulajdonképpen már csak körülbelül kétezer dollárra van szükségük, mert a tapasztalatok szerint azok a crowdfounding projektek, amelyek elérik a harmincszázalékos finanszírozási szintet, már nagyon ritkán állnak meg a teljes összeg teljesítése előtt. 

Végre kimozdul az USA-ból a Kickstarter
Nem nagyon megy nálunk a közösségi adakozás

Megkongatta a vészharangot az Anthropic, annyira felgyorsult az MI fejlődése

A Claude MI gyártója arra szólította fel a meghatározó mesterségesintelligencia-kutató vállalatokat, hogy közösen, koordinált módon lassítsák le a munkát, mielőtt az emberek tényleg elveszítenék az irányítást az önfejlesztésre is képes rendszerek fölött.
 
Hirdetés

Szintet lép a Synology: Érkezik a PAS7700 csúcskategóriás vállalati flash tároló

Ahogy a vállalati IT-környezetek az AI-alapú folyamatok, a virtualizáció, a nagy teljesítményű adatbázisok és a folyamatosan elérhető digitális szolgáltatások nyomása alatt fejlődnek, a szervezetek egyre inkább olyan tárolóinfrastruktúrát igényelnek, amely kompromisszumok nélküli teljesítményt, rugalmasságot és skálázhatóságot biztosít.

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.
Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.