A LinkedIn az álláskeresők Facebookjaként van elkönyvelve. Hogy ebből a skatulyából kitörjön a közösségi oldal, most bárhová beágyaztható ajánlógombokat készített a cégek számára.
A novemberi adatok szerint 80 milliónál több felhasználóval rendelkező üzleti közösségi portál az utóbbi egy évben jelentős fejlesztéseket tett annak érdekében, hogy ne tűnjenek el a social media egyre inkább Facebook uralta térképéről.

Feltalálták a spanyolviaszt
A most bejelentett fejlesztéssel az említett rivális emblematikus megoldását, a Like-gombot próbálják saját képükre formálva elterjeszteni a céges oldalakon. A LinkedIn tagjai eddig is tehettek ajánlásokat kollégákra, üzletfelekre vonatkozóan, ám sokan nincsenek tisztában vele, hogy ugyanezt a cégek számára kialakított külön profilokra, vagy akár egyes termékekre, szolgáltatásokra is meg lehet tenni.

A lehetőség népszerűsítésére olyasmit húz elő a kalapból most a LinkedIn, ami a Facebooknak már nagyon bejött. Egy weboldalba ágyazható kódrészlettel ugyanis a céges saját oldalukba integrálhatják az ajánlásra ösztönző gombot. A Recommend-button a LinkedIn logóját és az eddig beérkezett ajánlások számát is mutatja. Így a cégeknek nem kell külön elirányítani az elégedett felhasználókat a közösségi szájtra, elég egyetlen kattintás a termék, szolgáltatás oldalán elhelyezett gombra, és máris pörög a számláló.

Vélelmezhető, hogy ez a bevezetés nem fog annyira széles körben elterjedni, mint az említett Like-gomb, de a LinkedIn számára biztosan hoz némi extra ismertséget, forgalmat, ami miatt már megérte foglalkozni vele.

Tovább twitteresedik a LinkedIn
Tesztelhető az Outlook közösségi bővítménye

Nem tétlenkedtek Az elmúlt bő egy év fejlesztéseinek sorát tavaly ősszel kezdték a Twitter üzenetek integrálásának lehetőségével, illetve a dolog fordítottjával, a LinkedInről történő csiripeléssel. 2010 elején indítottak egy URL-rövidítő megoldást, fejlesztették a megosztási lehetőséget, megteremtették az együttműködést a Microsoft Outlook alkalmazással, és nem utolsó sorban megnyitották az utat a külső fejlesztők applikációi előtt. Április végén pedig megteremtették konkrét cégek követésének lehetőségét, ami nagyon hasonló funkció, mint a Twitter follow-ja, vagy éppen a Facebookon a rajongóvá válás.

Hamarosan nyílik az első teljesen robotizált hotel

Az egyedülállóként beharangozott kezdeményezés Kínában valósul meg. Az egyetlen emberi alkalmazott nélkül folyamatosan működő 44 szobás szálloda részlegesen már idén kinyithat Sencsenben.
 
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.
Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.