A munkavállalók új generációja nehézkesnek tartja az elektronikus levelezést, és már az informatikai óriáscégek között is akad olyan, amely teljesen kiiktatná belső működéséből az emailes kommunikációt.
Hirdetés
 
Az okostelefonokkal kapcsolatban gyakori téma az érintőképernyő és a fizikai billentyűzet előnyeiről vagy hátrányiról szóló vita. Ennek általában az a vége, hogy az asztali PC-khez szokott felhasználók nehézkesnek tartja a virtuális billentyűk pöckölgetését, míg az "iPhone-nemzedék" már simán elboldogul vele, sőt esetenként kényelmesebbnek is tartja azt. Mindenesetre az új generáció preferenciáit már figyelembe kell venni a termékfejlesztésektől kezdve egészen a céges házirendek kialakításáig, hiszen folyamatos munkába állásukkal nemsokára közülük kerül majd ki az alkalmazottak többsége.

Nem menő  Elkerülhetetlen vállalati feladattá vált az otthonról hozott eszközök menedzsmentje, vagy a mobil adathozzáférés és a különféle felhasználási módokra szabott interfészek kialakítása is. Ebbe a vonulatba tartozik a kommunikációs csatornák szerepének átértékelése: a fiatalabb munkavállalók már szívesebben értekeznek a közösségi hálózati megoldásokon vagy az azonnali üzenetküldő alkalmazásokon keresztül, mint a hagyományos elektronikus levelezés útján – ezen belül is főként a web alapú email alkalmazását kerülik, szemben a mobil levelezéssel.



A comScore online piackutató augusztus végi adatai szerint a 15 és 24 év közötti európai felhasználók 8 százalékkal kevesebbet használták idén a web alapú levelezést, mint 2010-ben, az amerikaiaknál pedig jóval 20 százalék fölött van az éves csökkenés aránya. Bár az 50 évnél idősebb korosztály esetében ennek éppen a fordítottja tapasztalható, a trend mindenképpen kedvezőtlenül érinti a Microsofthoz vagy a Google-höz hasonló szolgáltatókat. Bár az email belátható időn belül nem tűnik el, részesedése folyamatosan csökken az elektronikus kommunikációs csatornák között, a vállalati felhasználás pedig ugyancsak ebben az irányban változik.

Zéró email  Erre jó példa a több mint 70 ezer alkalmazottat foglalkoztató francia Atos kezdeményezése. A multinacionális informatikai szolgáltató idén vezette be házon belül a "zéró email" elvet, amelynek célja, hogy a jövő év végéig teljesen megszüntesse munkatársai között a hagyományos emailes üzenetváltást, új kollaborációs és közösségi hálózati megoldásokkal helyettesítve azt. A vállalat indoklása szerint egy-egy vezetőjük heti 5-20 órát tölt a levelek olvasásával és írásával, ráadásul már most is egyre nagyobb arányban használják az alternatív csatornákat, ami így negyedével növeli a szükséges információ előbányászásához szükséges időt.

Az Atos, amelyről a legtöbben az olimpiai játékok informatikai hátterének biztosítása kapcsán hallhattak, nem jelentéktelen vállalat: a világ 42 országában van jelen, tavalyi árbevétele pedig elérte a 11,5 milliárd dollárt.
A cég felhasználói már tavaly is átlagosan 200 emailt kaptak naponta, amelyek 18 százaléka eleve levélszemét volt, és mindössze 10 százaléka bizonyult hasznosnak a munka szempontjából. Az Atos ráadásul úgy látja, hogy 2013-ra már az újonnan keletkező digitális tartalom több mint fele a meglévő adatok szerkesztésével vagy frissítésével jön majd létre, ami ugyancsak a web alapú elektronikus levelezés ellen szól. A vállalat vezérigazgatója az ABC News oldalain elmondta: az Office Communicator és a hozzá hasonló eszközök bevezetése az első hat hónapban 20 százalékkal csökkentette a belső email-forgalmat. Thierry Breton, aki egyébként 2005 és 2007 között francia pénzügyminiszter volt, saját elmondása alapján az elmúlt három évben – vagyis az Atos élén töltött időszak alatt – egyetlen emailt sem küldött.

Tipp: ingyenes alternatívák irodai programokra
Tippek a hatékony üzleti levelezéshez

Szerinte a folyamatosan termelődő adatmennyiség már elérte azt a nagyságrendet, amely káros hatással van a munkakörnyezetre, és a dolgozók magánéletébe is betolakszik. A hatékony keresés és kommunikáció érdekében az Atos kollaborációs és közösségi megoldásokkal, belső üzenetküldővel és saját wikivel próbálkozik, sőt a cég online csevegője már a videokonferenciák lebonyolítását és az alkalmazás- vagy fájlmegosztást is lehetővé teszi a munkatársak számára. Mindezzel az elképzelések szerint a jövő év végéig teljesen kiváltják a belső emailezést, onnantól pedig a web alapú levelezés célja kizárólag az ügyfelekkel való kapcsolattartás lesz.

Legyalulja és újrarendezi az okostelefon-piacot a memóriahiány

Az IDC éves alapon 13 százalékos visszaesést jósol az értékesítésben, de lesznek mélyreható változások is.
 
Hirdetés

Produktivitás mint stratégiai előny: mit csinálnak másként a sikeres cégek?

A META-INF által szervezett Productivity Day 2026 idén a mesterséges intelligencia és a vállalati produktivitás kapcsolatát helyezi fókuszba. Az esemény középpontjában a META-INF nagyszabású produktivitási kutatásának bemutatása áll, amely átfogó képet nyújt a magyar vállalatok hatékonyságáról és működési kihívásairól.

Vezetői példamutatás és megfelelő oktatás, vállalatikultúra-váltás nélkül gyakorlatilag lehetetlen adatvezérelt működést bevezetni. Cikkünk nemcsak a buktatókról, hanem azok elkerülésének módjairól is szól.

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.