Hivatalosan is bejelentették a Google blogszolgáltatásának integrációját a Google+-szal. Ez azonban csak egy lépése a nagy tervnek, hogy egységbe kovácsolják a cég szolgáltatásait.
Nem kellett sokat aludni ahhoz, hogy kézzel fogható bizonyítéka legyen a múlt héten rendezett Web2.0 Summit egyik beszélgetésén elhangzottaknak. Ott a Google két vezetője a Google+ fejlesztési irányairól számolt be, és felvázoltak egy komoly integrációs sorozatot, amelynek végső célja a keresőóriás meglévő szolgáltatásainak összegyúrása a nemrégiben indult Google+-szal.

Coming out  Ennek egyik, nem is elhanyagolható lépését máris bejelentették: a cég blogszolgáltatását, a Bloggert ezentúl Google+ felhasználói adatokkal is össze lehet kapcsolni, és azzal használni. Így az olvasók például több információt kaphatnak a bloggerről (már amennyiben utóbbi is így látja jónak), de érdekes újításként említhető az is, hogy az író Google+ kapcsolatainál a bejegyzések megjelennek a keresési találatok között – külön megjelölve, hogy azt ismerősünk posztolta a témában, valahogy így:



További összefonódásra és felhasználói aktivitásra ad lehetőséget a kommentek területe. A Google+-on ugyan eddig nem tűrték meg az álneveket, de múlt heti beszédükben már ezt sem tartották annyira megváltoztathatatlannak a Google vezérei. Ha Google+ hozzáféréssel lehet kommentelni a Bloggerben, az mindkét szolgáltatásnak jót tehet, főleg, ha valamilyen módon valóban megoldják az álnévvel vagy névtelenül nyilatkozás lehetőségét.

A szolgáltatások integrációját bejelentő bejegyzés ugyanakkor hangsúlyozza, hogy a név nélkül blogolók egyelőre nem kapcsolhatják össze Google+ fiókjukkal a bloggeres blogjukat. Akik viszont megteszik, az a későbbiekben érkező fejlesztésekhez, integrációs elemekhez is automatikusan hozzáférnek majd.

Cégek célkeresztben  Bár a Blogger integrációja tagadhatatlanul fontos elem a Google+ lehetőségeinek maximális kihasználásában, ennél is nagyobb hatással lehet a rendszerre, ha a Google Apps szolgáltatásaival sikerül összebarátkoztatni a közösségi megoldást. A népszerű Gmail levelező, a könnyen használható naptár vagy a csoportmunkára is alkalmas dokumentumkezelő mind olyan eleme a Google portfóliójának, amely a Google+-ba integrálva egy jól működő vállalati közösségi és kollaborációs szolgáltatás alapját adhatja.



Ebben az értelemben tehát nem is a Facebookkal kell versenyeznie a Google+-nak, hanem azokkal a kisebb megoldásokkal, amelyeket kifejezetten céges webkettes kommunikációra fejlesztettek és használnak, mint például a Salesforce.com Chatter szolgáltatása.

Hibatűrés Tulajdonképpen belső munkára már ma is valahogy így használják a Google+-t a vállalat munkatársai, ám ez a rendszer láthatólag még nem alkalmas arra, hogy komoly céges platformként üzemeljen (más szavakkal: nem hülyeségbiztos). Erre a Google számára fájdalmas példák adódtak a közelmúltban: egyik magas rangú fejlesztő mérnökük a kollégáival akarta megosztani a céges fejlesztési politika hibáit boncolgató kirohanását, ám véletlenül az egész világnak publikussá tette.

Keményen küzd a Google+
A Google elkezdte átgyúrni az internetet
Kiszivárogtak a Gmail új fejlesztései

Hasonló probléma miatt lett rövid ideig teljesen nyilvános a Gmail fejlesztésének részleteit tartalmazó videó, amit később úgy kommentáltak újságíróknak a Google-nél, hogy "ööö... ezt nem szabadott volna látnotok". Az ilyen bakik lehetősége nyilván nem fér bele egy majdan pénzért kínált vállalati közösségi platformba, de nincs is még használható, publikus szolgáltatás, tehát a Google-nek még van esélye tanulni és javítani.

A Samsung szembemegy a világtrenddel: vezetőknek jön a hatnapos munkahét

Annyira gyenge eredményeket produkált tavaly a dél-koreai vállalat, hogy a vezetőknek át kellett állniuk vészhelyzeti működésre.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.