Negyedszerre is megrendezik az ígéretes hazai fejlesztések, ötletes és piacképes találmányok seregszemléjét, a kiállítókat országos pályázaton választja ki a szakértői zsűri.
Az Innovációs TechShow-nak már az első rendezvénye után odaítélte a közönség a "magyar CES" elnevezést, amely talán elsőre kissé fellengzősnek tűnhet, de az eddigi események, valamint főként a bemutatkozó újdonságok színvonala valóban nagy reményekre jogosít. A június 6-án megrendezendő negyedik TechShow célja nem változott a korábbiakhoz képest: olyan fejlesztéseket láthat a közönség, amelyen nem csak ötletesek vagy meglepőek, de egyben piacképesek is, így nagy eséllyel pályázhatnak hazai, vagy akár külföldi befektetők figyelmére is.



Gödörből a csúcsra Az idei kiállításon 21 pályamű mutatkozik be, amelyeket a szervező által felkért, független szakmai zsűri választ ki a május 11-ig beérkező jelentkezések közül. A mostani rendezvény helyszíne az Akvárium (az egykori Gödör), ahol a kiállítók mellett a "háttéripar" egy szelete is megmutatja magát. Bemutatkoznak a hazai startup-inkubációs programok legsikeresebb képviselői is, akik arra mutathatnak példát, milyen segítségekhez fordulhat egy új találmány, friss fejlesztés gazdája.

Az Innovációs TechShow kiemelt támogatója a Magyar Telekom, védnöke a Nemzeti Innovációs Hivatal (NIH). Az esemény szakmai partnerei az Akkreditált Infokommunikációs Klaszterek Fóruma, az Informatikai Vállalkozások Országos Szövetsége (IVSZ) és a Magyar Innovációs Szövetség (MISZ).

A beharangozó közleményben Pukler Gábor, a Mobilitás és Multimédia Klaszter elnöke, a Magyar Telekom innovációs és üzletfejlesztési igazgatója az eddigi TechShow események sikereire hivatkozva emeli ki a rendezvénysorozat jelentőségét. A korábbi TechShow díjazottak és résztvevők egy része a bemutatkozás óta sikeres karriert futottak be, fejlesztéseik demó változatból végleges termékekké nőttek. Természetesen idén is lehetőség lesz arra, hogy a TechShow látogatói is megszavazzák az általuk legjobbnak tartott fejlesztést, amely a nagydíj mellett értékes díjakat is nyer.

Az ötlet nem elég: Innovációs TechShow 2011 beszámoló
HiTechTest: tömegesen tesztelt találmányok
Világsiker lehet egy jó ötletből: TechShow 2010

Javítgatni reménytelen, az alapoktól kellene újraépíteni a közösségi médiát

Egy frissen közölt kutatás szerint akármilyen nyilvánvalóak a problémák, a mesterséges intelligencia csak súlyosbítja azokat, az érdemi változásokhoz pedig a platformarchitektúra alapvető dinamikáját kellene újra átgondolni.
 
A kompromittált rendszerek, a dark weben felbukkanó ügyféladatok vagy a zsarolóvírus-kampányok következményei már a vezérigazgatói és pénzügyi igazgatói irodában csapódnak le – jogi, reputációs és üzleti szinten is. Lehet és kell is védekezni ellene.
Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.