A Microsoft az Internet Explorer 9-cel fordítaná meg a böngészőpiaci trendeket. Az új szoftver minden vonalon kilométereket ver az előző Explorer-verziókra, ám így is nehéz feladat előtt áll.
Az Internet Exporer 9 böngésző publikus béta verzióját és kiadásra jelölt (RC) változatát eddig 40 millió felhasználó töltötte le, ami a Microsoft szerint rekord eredmény a vállalat korábbi böngészőinek előzetesét tekintve. A szoftvercég magyar idő szerint kedden hajnalban tette elérhetővé az IE9 végleges változatát, és bízik benne, hogy az új program végre megállítja piaci részesedésének fokozatos olvadását.

Többszörös megújulás A Microsoft több szempontból is friss operációs rendszereihez köti a böngészőt. A szoftver már nem támogatja a tíz éves Windows XP-t, ami a mai napig a világon használt Windows-másolatok 60 százalékát adja. A döntés nyilvánvalóan nem kedvez az IE9 terjedésének, de a Microsoft ezúttal nem a legkisebb közös nevező szerint optimalizálja a terméket, ami a Windows operációs rendszerek megújulásához is hozzájárulhat.

Az Internet Explorer 9-ben már jelen vannak azok a funkciók, amelyek a Windows 7-re épülnek, és a többi rendszer kizárásával javítják a Windows-alapú böngészőhasználati statisztikák eredményét. A böngésző kezelőfelülete ehhez kapcsolódóan több ponton is megújult: a letűzés (pinning) például azt teszi lehetővé, hogy a weboldalakat vagy azok csoportját az Asztalra helyezzük, és úgy használjuk őket, mint bármely Windows-alkalmazást.

Az Internet Explorer 7-es és 8-as kiadásának sebességét számtalan kritika érte. Az IE9 már hardveres gyorsítást is bevet: teljesítményét a grafikus processzor (GPU) erőforrásaival javítja. A program támogatja a HTML5-öt és más webes szabványokat, a biztonságot pedig olyan funkciók növelik, mint a Tracking Protection, amellyel a felhasználók elrejthetik böngészési szokásaikat.

Harc a Windows-felhasználókért A Microsoft nem közölt semmilyen előzetes elvárást az Internet Explorer 9 adaptációjának üteméről, de közvetve azért üzent a versenytársaknak. Ryan Gavin szerint egy böngésző csak annyira lehet jó, mint az operációs rendszer, a Windowst pedig egyértelműen ők ismerik a legjobban. Más browsereket ráadásul több operációs rendszer alá fejlesztenek egyszerre, így szükségszerű, hogy a rájuk fordított műszaki erőforrások felhígulnak.

A HTML5 esélyei, avagy mi jön a Flash után? [infografika]
Zuhan az Internet Explorer, kilő a Chrome

Természetesen vannak, akik másképpen gondolják: a Novell egyik munkatársa mítosznak tartja, míg a Mozilla képviselője egyenesen baromságnak nevezte a Microsoft teljes hardveres gyorsításról szóló propagandáját. Ezzel szemben a Microsoft úgy véli, a fejlődő weboldalaknak az appok mintájára már komoly szükségük van a hardveres erőforrásokra, ezekhez pedig a böngésző az operációs rendszeren keresztül fér hozzá, ami komoly érv a vállalat saját szoftvere mellett.

Ellenséges terület A magyar böngészőpiacon a Firefox már 2010 elején átvette a vezetést az Internet Explorertől. A szakadék azóta egyre szélesebb, ráadásul az új Firefox 4 RC változata is a napokban vált elérhetővé. Az IE9 bétája az elmúlt hónapok során csak néhány tized százalékos részesedést szerzett, így nagy kérdés, hogy az új böngésző képes lesz-e megállítani az IE hosszú idő óta tartó lejtmenetét.

Lehet, hogy éppen most tesszük tönkre a Föld mágneses mezejét

A műholdcsordákat tenyésztő űrvállalkozók eddig is sikeresen kiakasztották néhány tudományterület képviselőit, de úgy tűnik, hogy a sornak még messze nincs vége.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.