A Google bejelentette, hogy az Internet Explorer 10 őszi megjelenését követően megszünteti a böngésző 8-as verziójának támogatását. A lépés elsősorban a Windows XP még mindig szép számmal előforduló felhasználóit érinti.
A három és fél évvel ezelőtt kiadott Internet Explorer 8 a Microsoft böngészőjének legfrissebb verziója, amely a Windows XP felhasználóinak is rendelkezésére áll, mivel a kiirthatatlan operációs rendszert már sem a tavaly márciusban megjelent IE9, sem a novemberben érkező IE10 nem támogatja. A tizenkettedik évét taposó XP a StatCounter adatai szerint a világ második legelterjedtebb operációs rendszere, amelyet még mindig az internetre csatlakozó PC-k több mint 27 százalékán használnak, ennek köszönhetően pedig a 8-as Explorert is a legnépszerűbb böngészőverziók között találhatjuk a maga 13 százalék fölötti részesedésével, ami más statisztikák szerint a 20 százalékot is megközelíti.

Az utóbbi időben a Microsoft minden tőle telhetőt megtett, hogy nyugdíjba küldje két-három generációval ezelőtti szoftvereit, amelyek folyamatosan, de meglepően lassan veszítenek jelentőségükből. A vállalat most a Google részéről is közvetett segítséget kap, hogy az újabb Windowsok felé terelje ügyfeleit, miután a keresőcég a Windows 8, illetve az Internet Exporer 10 október végi megjelenését követően nem támogatja tovább az IE8-at. Ez a Google Apps legnépszerűbb szolgáltatásaira, így a Gmail levelezőre, a Calendarra (Naptár) vagy a Docsra (Dokumentumok) is vonatkozik, amelyeknek funkciói november 15. után nem feltétlenül fognak megfelelően működni.

Valamelyiket le kell cserélni  A döntés nem a Windows XP ellen irányul, mivel Google ebben a tekintetben saját házirendjét követi, és csak a Chrome böngésző legfrissebb, illetve az Internet Explorer, a Firefox és a Safari legutolsó két verziójához nyújt támogatást. Mégis valószínű, hogy a dolognak hatása lesz az IE8 részesedésére, illetve kisebb mértékben a Windows 7-es és 8-as migrációra, mert a céges felhasználók jó részénél az Internet Explorer az egyetle engedélyezett böngésző a Microsoft operációs rendszerein. Most tehát sokkal látványosabb esetről van szó, mint az IE7 tavaly júliusi felfüggesztésekor, mivel az nem állította különösebb döntéshelyzet elé a Windows XP akkor még 40 százalék fölötti bázisát.

Napi 12 millió figyelmeztetés a Google keresőjében
A netező magyarok fele nincs képben
Végül is melyik a legnépszerűbb böngésző?

Bár a Windows 7 rendszer alatt a Microsoft 2020-ig biztosítja az IE8 támogatását, a legelső körben a Google Apps felhasználóinak többsége nem az operációs rendszerét, hanem a böngészőjét fogja lecserélni. Ez a hazai piacra különösen érvényes lehet, hiszen Magyarországon a Windows XP a globális átlagnál sokkal nagyobb részesedéssel bír, ám az Internet Explorer 8-at már így is csak csak tízből egy internetező használja.

Tudja, melyik cég gyártja a legtöbb ipari robotot?

Az Amazon szerint ők. A világ egyik legnagyobb online kereskedője folyamatai optimalizálására leginkább házon belüli fejlesztésekre támaszkodik.
 
Vészesen közelít a június vége, ameddig minden érintettnek el kell indítania a NIS2 alkalmazásba vételét. Az idén és jövőre is számos teendőt kell elvégezni, mutatjuk a pontos menetrendet.

a melléklet támogatója a Balasys IT Zrt.

Hirdetés

Biztonságos M2M kommunikáció nagyvállalti környezetben a Balasystól

A megnövekedett támadások miatt az API-k biztonsága erősen szabályozott és folyamatosan auditált terület, amelynek védelme a gépi kommunikáció (M2M) biztonságossá tételén múlik.

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.