Ismét az amerikaiaké a legerősebb szuperszámítógép: a Sequoia nevű rendszer másfélszer nagyobb teljesítényre képes, mint az eddigi listavezető japán Fujitsu K Computer.
Hirdetés
 
A Sequoia szuperszámítógép már tavaly november óta üzemel az amerikai energiaügyi minisztérium kaliforniai Lawrence Livermore Laboratóriumában, ám telepítését csak idén júniusban fejezték be. A rendszer a lebegőpontos számítási teljesítmény mérésére szolgáló LINPACK-teszten 16,325 petaflopos eredményt ért el, ez pedig másfélszer több, mint amire az eddig vezető Fujitsu K Computer képes. Az Egyesült Államok két év után szerezte vissza vezető helyét a leggyorsabb szuperszámítógépek listáján, amelyet még 2010-ben hódított el tőle Kína, utóbb pedig a japán RIKEN intézet.

Csúcson az USA és az IBM  A Sequoia az IBM BlueGene/Q architektúrájára épül. Több mint másfél millió processzormagot és másfél millió gigabájt memóriát fog munkára 96 rackszekrényben, amelyek összesen 280 négyzetméteres helyet foglalnak el. A gép kapacitását jól érzékelteti, hogy egyetlen óra alatt annyi számítást végez, amennyit 6,7 milliárd, zsebszámológéppel felszerelt ember 320 év alatt fejezne be. Az új rekorder egyrészt 55 százalékkal nagyobb teljesítményre képes a fele annyi CPU-val rendelkező japán K-nál, másrészt energiahatékonysága is 150 százalékkal magasabb nála.



A szuperszámítógép elsődleges feladata a nukleáris fegyverekkel kapcsolatos szimuláció, hogy ne legyen szükség a gyakorlatban végrehajtott föld alatti tesztekre, de csillagászati, energetikai és genetikai kutatásokban is szerepet kap majd, ezen kívül segítségül hívják a klímaváltozás tanulmányozásához. A szuperszámítógépek gyors fejlődése minden területen új távlatokat nyit: maga a Sequoia például több mint 270 ezerszer gyorsabb, mint a húsz évvel ezelőtti csúcstartó, a Thinking Machines Corporation CM-5/1024 jelű gépe.

Európa sincs lemaradva  A legerősebb rendszerek közül három az Egyesült Államokban, kettő-kettő Németországban és Kínában, egy-egy pedig Japánban, Franciaországban és Olaszországban található. Érdekesség, hogy az USA visszakapaszkodott ugyan a dobogó csúcsára, ám fél évvel ezelőtt még hat helyet tudhatott magáénak az első tízből; jelenléte a teljes ötszázas listára nézve is folyamatosan olvad, bár még mindig 50 százalék fölötti. A gyártók mezőnyében az IBM 42,6 százalékot, a HP pedig 27,6 százalékot jegyez, ami az összes teljesítmény figyelembe vételével 47,5 - 9,9 arányban módosul az IBM javára.

Memóriaháború az analitikai gigászok között
Az x86 sem mentette meg szerverpiacot
 

Ez az alkalmazás figyelmeztet rá, ha valaki a közelben okosszemüveget használ

A hobbiprojektként kiadott Nearby Glasses azokat az egyedi azonosítókat keresi, amelyeket a minősített Bluetooth-termékekhez rendelnek.
 
Hirdetés

Produktivitás mint stratégiai előny: mit csinálnak másként a sikeres cégek?

A META-INF által szervezett Productivity Day 2026 idén a mesterséges intelligencia és a vállalati produktivitás kapcsolatát helyezi fókuszba. Az esemény középpontjában a META-INF nagyszabású produktivitási kutatásának bemutatása áll, amely átfogó képet nyújt a magyar vállalatok hatékonyságáról és működési kihívásairól.

Vezetői példamutatás és megfelelő oktatás, vállalatikultúra-váltás nélkül gyakorlatilag lehetetlen adatvezérelt működést bevezetni. Cikkünk nemcsak a buktatókról, hanem azok elkerülésének módjairól is szól.

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.