Nem hiába látta el egyes járatait ingyenes vezeték nélküli interneteléréssel a MÁV: az utasok egyre többet használják a lehetőséget.
Hirdetés
 

Egyre többen használják a vezeték nélküli internetelérést a vonatokon, az adatforgalom havonta 30-40 százalékkal nőtt - közölte a MÁV START Zrt. A szolgáltatást negyedrészben már okostelefonokról veszik igénybe az utasok.

Tíz kiválasztott  A társaság tavaly szeptembertől vezette be egyes észak-kelet-magyarországi InterCity járatain az utasok számára ingyen elérhető wifi-kapcsolatot. A telekommunkációs hátteret kétéves szerződés keretében adó Magyar Telekom az első hat hónapban ingyenesen biztosítja a MÁV-nak az internetelérést, majd ezt követően kocsinként havi 30 ezer forintos díjat számol fel. Jelenleg tíz felújított InterCity kocsiban lehet internetezni, amelyek a Budapest-Miskolc, illetve a Budapest-Debrecen-Nyíregyháza vonalakon közlekednek.

A járműfejlesztési program részeként 2008-2009-ben megújult tíz kocsiban nem csak internet működik, de 230 voltos csatlakozó is található minden ülés mellett, így amiatt sem kell aggódnia senkinek, hogy menet közben lemerül a laptopja. A közlemény szerint további bővítésként a MÁV az InterCity hálózatán közlekedő járművein tervezi az ingyenes wifi szolgáltatás biztosítását és ehhez kapcsolódódva konnektorok kiépítését.

Egyszerre 30-an
is interneteztek már egyetlen InterCity kocsiban.
A vasúttársaság most közzétett mérései alapján egyre többen veszik igénybe a szolgáltatást, és a felhasználók által letöltött adatmennyiség is folyamatosan nő: az első négy hónapban több mint 510 gigabájt volt az adatforgalom. Eddig 240-en voltak a legtöbben, akik egyidejűleg csatlakoztak a rendszerre, átlagosan pedig naponta 150-en interneteztek. Az egy kocsiban wifit használók eddigi legnagyobb száma harminc fő volt. A vasúton utazó közönség technológiai felszereltségét dícséri az is, hogy a felhasználók negyede már okostlefonon keresztül csatlakozott a hálózatra, míg a maradék háromnegyed laptopot és netbookot használt.


A MÁV tavaly novemberben kérdőíves felmérést végzett az utazók körében. Ez igazolta, valós az igény a wifire a vonatokon, a szolgáltatást igénybevevők 44 százalékának nincs mobilinternet-hozzáférése és más vonatokon is szívesen használna vezeték nélküli internetet.

Okostelefont kapnak a MÁV jegyellenőrei
Ingyenes wifivel láttak el tíz MÁV vonatot

Közel 150 nagyvállalat támogatja a Linux Foundation friss kezdeményezését

Első kínai szereplőként a Huawei is beállt a Google, az OpenAI, a Microsoft és más nyugati techcégek mellé, hogy a december óta működő Agentic AI Foundation keretein belül közösen dolgozzon velük az MI-ügynökök protokolljainak, eszközeinek és legjobb gyakorlatainak fejlesztésén.
 
Hirdetés

Produktivitás mint stratégiai előny: mit csinálnak másként a sikeres cégek?

A META-INF által szervezett Productivity Day 2026 idén a mesterséges intelligencia és a vállalati produktivitás kapcsolatát helyezi fókuszba. Az esemény középpontjában a META-INF nagyszabású produktivitási kutatásának bemutatása áll, amely átfogó képet nyújt a magyar vállalatok hatékonyságáról és működési kihívásairól.

Vezetői példamutatás és megfelelő oktatás, vállalatikultúra-váltás nélkül gyakorlatilag lehetetlen adatvezérelt működést bevezetni. Cikkünk nemcsak a buktatókról, hanem azok elkerülésének módjairól is szól.

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.