Október második felétől a Microsoft Office 2010 irodai csomagjához is kedvezményes vásárlási lehetőség jár, amit az új Office 2013 megjelenésekor lehet majd kihasználni.
Az amerikai ZDNet All About Microsoft blogjának értesülései szerint valamivel több mint egy hónap múlva, október 19-én indul az Office 2010 frissítési programja, amelynek keretei között a jelenlegi irodai csomag vásárlói kedvezményesen juthatnak majd hozzá a később megjelenő Office 2013-hoz (upgrade guarantee). Azt hivatalosan még nem közölték, hogy az új Office mikor kerül forgalomba, de a blog információi alapján a frissítési program jövő áprilisig tart, így nagyon valószínű, hogy az Office 2013 addigra már bőven a boltokban lesz.

Katonáknak, diákoknak  A modell végső soron ugyanaz, mint amit a szoftvercég a Windows 7 és az október végén érkező Windows 8 kapcsán alkalmaz, mivel nem akarják az új kibocsátások előtt "leültetni" a saját piacukat, és az sem céljuk, hogy kiszúrjanak a rossz időpontban bevásárló felhasználókkal. Ennek megfelelően a június 2-tól 2013 januárjáig megvásárolt, Windows 7-tel szállított gépek tulajdonosai 15 euróért (nagyjából 4500 forintért) élhetnek a Windows Upgrade Offer program kínálta lehetőséggel.





Fontos, hogy ott a váltás kizárólag a Windows 8 Pro változatra történik. Bár az új jogosultságot a Windows 7-tel szerelt számítógépek vásárlásával szerezhetjük meg, frissítési kedvezményt a régebben szerzett, jogtiszta XP SP3, Vista vagy Windows 7 rendszerekre is biztosítanak. A Windows 8 esetében az ajánlat céges (mennyiségi) licencekre nem érvényes, ami vélhetően az Office 2013 kapcsán is ugyanígy működik majd, vagyis a magánszemélyekre és az oktatási célú licencekre vonatkozhat. Az viszont valószínűtlen, hogy ezúttal is felmerülne az Office 2007 csomag kivezetésekor alkalmazott ingyenes frissítés lehetősége.

Tetszik az elemzőknek a Windows Server 2012
Lefelé is lehet majd váltani a Windows 8-ról

Az All About Microsoft blog táblázatokat is közölt a Microsoft egyelőre el nem érhető, Office upgrade információkat összefoglaló oldaláról, amelyek itt tekinthetők meg. Az Office 2013 egyes változatairól és licencelési konstrukcióiról szóló cikkünk itt olvasható, az irodai csomag ingyenes próbaverzióját pedig külön is megvizsgáltuk.

Jön a félmilliós iPad brutál neurális feldolgozó egységgel

Ez persze csak az alapár, az extrákért külön kell fizetni. A nagyobb modell minden extrával forintban bőven millió fölött lesz.
 
Vészesen közelít a június vége, ameddig minden érintettnek el kell indítania a NIS2 alkalmazásba vételét. Az idén és jövőre is számos teendőt kell elvégezni, mutatjuk a pontos menetrendet.

a melléklet támogatója a Balasys IT Zrt.

Hirdetés

Biztonságos M2M kommunikáció nagyvállalti környezetben a Balasystól

A megnövekedett támadások miatt az API-k biztonsága erősen szabályozott és folyamatosan auditált terület, amelynek védelme a gépi kommunikáció (M2M) biztonságossá tételén múlik.

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.