Az Apple júniusi fejlesztői konferenciáján a frissülő termékvonalak és új megjelenési időpontok mellett az is kiderült, hogy nem csak a Google próbálja a maga képére formálni az internetet.
A San Franciscó-i Apple Worldwide Developers Conference rendezvényén bemutatkoztak a gyártó aktuális újdonságai, kezdve MacBook laptopok legújabb kiadásaival. A MacBook Air gépek a korábbinál is vékonyabbak lettek, miközben HD FaceTime kamerával és új USB porttal szerelték fel őket, opcióként kínálva a nagyobb memóriát és háttértárat. A sorozatban már megjelentek az Intel Core i7 processzorai is, a Sandy Bridge mikroarchitektúrát pedig leváltották az Ivy Bridge chipek, csakúgy, mint a MacBook Pro esetében. A Pro termékvonal szintén karcsúbb lett, de a 15 hüvelykes modellek valódi attrakciója a 2880×1800-as felbontású Retina kijelző.


A legkisebb, 11 hüvelykes MacBook Air ára 999 dollárról indul, míg a 13 hüvelykes MacBook Pro legkevesebb 1199 dollárba kerül – utóbbi a ráncfelvarrás ellenére is olcsóbb lett a korábbi alapmodellnél. Mindkét új sorozat ma kerül forgalomba. A gépekhez nemsokára friss operációs rendszer is érkezik, mivel a korábban már bemutatott OS X Mountain Lion júliusban jelenik meg. A szoftver 19,99 dollárért lesz megvásárolható, ám ingyen juthatnak hozzá mindazok, akik a köztes időszakban rendelik meg új MacBook laptopjukat. A találgatások ellenére a Siri asszisztens továbbra sem bukkant fel benne, a rendszer egyéb jellemzői itt találhatók.

Előmászott a puma is  Az iOS 6 mobil operációs rendszer arzenálját számos kisebb-nagyobb elemmel bővítették. Ilyen például a teljes körű Facebook-integráció, a saját fejlesztésű térképszolgáltatás, a jegyek és belépők tárolására szolgáló Passbook, vagy – OS X-es megfelelőjéhez hasonlóan – az új funkciókkal ellátott Safari böngésző. A felduzzasztott adatbázissal érkező Siri az iOS 6-tal már az iPad táblagépeken is működni fog, és képes lesz a különféle appok közvetlen indítására. Bár a Mountain Liont csak ősszel adják ki, az alkalmazásfejlesztők számára már most hozzáférhetővé tették. A rendszer újdonságai itt olvashatók.



Maga a WWDC szokás szerint vegyes kritikát kapott: egyesek az utóbbi évek legjobb Apple-rendezvénye volt, mások viszont hiányolták azokat a bejelentéseket, amelyekre máskülönben senki sem számított igazán. A frissítéseknél és megjelenési időpontoknál azonban sokkal érdekesebb az a stratégia, amely már elég világosan körvonalazódik a vállalat háza táján, és a fejlesztői konferencián még egyértelműbbé vált: az Apple kis lépésekkel ugyan, de arrafelé halad, hogy minden téren a Google közvetlen versenytársává fejlődjön.

Emelik a tétet  Steve Jobs annak idején háborút ígért a keresővállalat ellen, mivel lopott terméknek tartotta az Android rendszert, illetve a rá épülő okostelefon- és tablet-ökoszisztémát. Ez azóta csak az androidos gyártók, elsősorban a Samsung elleni pereskedésben nyilvánult meg, ami tulajdonképpen megfelel az iparág mai gyakorlatának, így a fenyegetés látszólag beváltatlan maradt. A spekulációk is jórészt arról szólnak, hogy a Facebook mikor és hogyan lesz képes megszorongatni a Google-t. Mostanában nagyon úgy látszik, hogy soha, semmilyen módon; az Apple viszont olyan irányba terjeszkedik, ami idővel a Google alaptevékenységét is érinteni fogja.



A Maps szolgáltatás már nem a Google térképeit használja, a lokális keresés pedig a rivális Yelp rendszerére épül. A Passbook újabb lehetőségeket nyit a mobil fizetésben, ami az Apple elképzelése szerint hűségprogramokat futtató appokra épülne, hasonlóan egyébként a mobil internethasználat fősodrához, ahol a belépési pont többé már nem a kereső lenne. A lassan fejlődő Siri egyelőre inkább érdekes, mint hasznos, ráadásul készségei más motorok és adatbázisok információira alapulnak – ennek ellenére komoly dolog lenne, ha a Bing vagy a Facebook hátszelével, fogyasztható módon ágyazna a válaszai közé fizetett megjelenéseket.

Mobil pénztermeléssel mentené magát a Facebook
Zuhognak az ultrabookok, mint a nyári zápor

Mindez különösen érdekessé válik, ha figyelembe vesszük, hogy az Apple jelenleg is többszáz millió iTunes-fiók fölött trónol, amelyekhez egy-egy bankszámla is tartozik. A WWDC-n bemutatták az iOS-, illetve az Android-telepítéseket ábrázoló diagramot, amelyből kiderül, hogy az Apple felhasználóinak körülbelül 80 százalékánál a mindenkori iOS legfrissebb változata fut, míg a másik táborban mindössze 7 százalékos az Android 4.0 (Ice Cream Sandwich) elterjedtsége. Ezzel párhuzamosan a Google rendszere csak az eladott készülékek számában vezet, más mutatói – így a jövedelmezőség vagy az alkalmazásfejlesztők aktivitása – elmaradnak az iOS mögött, nem jelentve veszélyt az Apple üzleti modelljére.

Nem halad nagyon jól a britek MI-szuperhatalommá válása

Bár a jelenlegi kormány regnálása alatt már 100 milliárd fontra teszik az ágazatba áramló magántőke értékét, a Guardian értékelése szerint jórészt "fantombefektetésekről" van szó, az OpenAI pedig éppen most tette parkolópályára nagyszabású Stargate UK projektjét is.
 
Mesterséges intelligencia, DevSecOps, platformkonszolidáció – leggyakrabban ez a három szó hangzik el a szakértők szájából.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.