Azt eddig is sok helyen olvashattuk már, hogy a felhő alapú megoldások mennyire költséghatékonyak lehetnek, vagy hogyan egyszerűsíthetik a vállalati informatikai infrastruktúrát. A Google most saját levelezőszolgáltatásával bizonyítja, hogy a cloud kifejezetten környezetkímélő hatású.
A Google hivatalos blogján megjelentetett írás több szempontból is megvizsgálja a Gmail vállalati felhasználásának energiatakarékosságát. A projekt alapjául több előzetes felmérés szolgált, többek között a károsanyag-kibocsátással kapcsolatos felvilágosítással foglalkozó Carbon Disclosure Project friss tanulmánya, vagy épp Jonathan G. Koomey, a Stanford Egyetem tanácsadó professzorának nyílt levele, amelyben a cégek számára a felhő alapú megoldások zöld hatásait ecseteli.

"A tipikus házon belüli adatközponti megoldások 5-15 százalék közötti szerverkihasználtságot produkálnak, míg a legnagyobb szolgáltatók felhő alapú rendszereiben ez már inkább a 30-40 százalékos tartományba esik."

Jó a cégnek és jó a Földnek A Google saját elemzése szerint a Gmail vállalati felhasználása akár 80 százalékkal energiatakarékosabb, mintha házon belüli levelezőszervereket üzemeltetnének. A költségérzékeny kisvállalatokra ráadásul kiemelten igaz mindez.


A felhő alapú levelezés felhasználásának legfontosabb előnye ezen a téren, hogy a különféle szervezeti egységek által egyenként használt levelezőszerverek gyakran kifejezetten rossz kihasználtsággal működnek. Sokszor a két-három részlegre két-három külön szerver jut, amelyek terhelése sokszor még az elérhető kapacitás felét sem éri el.

A Gmail (és persze más felhő alapú megoldások) viszont a szolgáltató szerverein futnak, amelyek száma az elvégzendő feladat mérete és nem a különféle szervezeti egységek száma alapján van kalibrálva. Ez végső soron kevesebb hardver felhasználását eredményezi, ami az energiahatékonyság és a károsanyag-kibocsátás terén is hatalmas előnyt jelent.


A Google természetesen hangsúlyozza, hogy saját adatközpontjai a világ legzöldebbjei közé tartoznak, ahol a hűtéstől az energiaellátásig mindent környezetkímélő, energiatakarékos módon oldanak meg.

A Google blogbejegyzésében még több egyéb érdekes adattal igyekszik felnyitni a felhasználók szemét azzal kapcsolatban, mennyire hatékonyabb lehet egy felhő alapú megoldás használata a házon belüli hardveres-szoftveres kombók helyett. Egy egész éves Gmail-használat például statisztikáik szerint kevesebb energiafelhasználásba kerül, mint amennyi energiát az ember felhasznál ahhoz, hogy kiigya egy üveg bor tartalmát, majd az üvegbe egy levelet tegyen és bedobja az óceánba. Egyetlen DVD legyártásának, csomagolásának és kiszállításának árából pedig három teljes napig nézhetünk YouTube videókat.

Újrahasznosítással az informatikában is sokat spórolhatunk
A zöld informatika is bekerül a fenntartható fejlődés témái közé
Mikor zöldül ki a közigazgatási informatika?

Kína a "digitális embereket" is tornasorba állítja

Az illetékes szabályozó hatóság legújabb tervezete már stratégiai tudományos problémának minősíti az MI-személyiségek szabályozását, ahol a megfelelő irányítást nem biztosíthatják önmagukban a kialakulóban lévő iparági normák.
 
Az új technológiák alapjaiban írják át az alkalmazásbiztonság szabályait. Most hatványozottan igaz, hogy szárazon kell tartani a puskaport.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.