Márciusban 50 androidos okostelefon és 75 táblagép érkezik a külföldön szolgálatot teljesítő amerikai fegyveres erőkhöz azzal a céllal, hogy a közeljövőben megszülethessen a hivatalos fejbólintás az ilyen eszközök széles körű használatáról a hadseregben és az Egyesült Államok kormányzati szervezeteinél.
Titkos üzenet... ■ A CNN tudósítása kiemeli, hogy már két éve folyik a tesztelése egy olyan speciálisan módosított androidos változatnak, amely megfelel az amerikai hatóságok szigorú titkosítási követelményrendszerének. Ha a fejlesztés bevállik, akkor nem csupán a hadsereg alkalmazottai, de más kormányzati szervek tisztviselői is engedélyt kaphatnak arra, hogy szigorúan titkos anyagokat töltsenek le, tároljanak valamint továbbítsanak a mobil eszközökön.
A bizonyos kormányzati körökben jelenleg is használt BlackBerryk ezzel újabb fronton veszthetnek csatát, de nincs sok oka örömre az Apple-nek sem, mert a megkérdezett források azt állították, hogy ugyan megvizsgálták az iPhone-ok és iPad-ek bevezetését is, de a cupertinói cég merev hozzáállása miatt inkább a nyílt, szabadon alakítható operációs rendszerrel, a Google Androidjával kezdték meg a teszteket. Az ügyben érintett egyik szereplő ugyanakkor hozzátette, hogy az Apple álláspontja is kezd megváltozni az ügyben, de erről további részleteket sem ő, sem a cég megkérdezett szóvivője nem kívánt megosztani.
Nyitott, de biztonságos ■ Az Android mellett szól, hogy számos különböző eszközre lehet gyorsan telepíteni abban az esetben is, ha egy új verzió adna ki a Google. Hogy a nemzetbiztonsági szempontból kényes információk biztonságban legyenek, az amerikai mérnökök most azon dolgoznak, hogy olyan módosításokat tegyenek az Android kernelben, ami az ilyen szinten titkosított adatok továbbítását is lehetővé teszi. Jelenleg egy olyan változat van készen, amellyel a titkos anyagok tárolása már megoldott, de a biztonságos küldéshez még dolgozni kell a projekten.
Ha minden a tervek szerint alakul, akkor a jóváhagyott változatot nem csupán a hadseregnél, de a titkosszolgálati szerveknél, kormányzati hivataloknál is bevezetnék, sőt egy későbbi stádiumban akár az állami tuljdonó cégeknél vagy önkormányzatoknál dolgozók is megkapnák a hozzáférési lehetőséget.
|
|
Hasonló cikkek
Európa mobilhasználatban veri az USA-t
Hétvégén újra fillérekért lehet TouchPad-et kapni
Azt se tudjuk, eszik-e vagy isszák a geolokációt
A kiberhétfőn sem bírtak magukkal a vásárlók
T-Systems: felkészítés az IT-szolgáltatásirányítási auditra
Az IT-szervezet megítélését többek között az általa nyújtott szolgáltatások minősége határozza meg. A T-Systems Magyarország most felkészíti ügyfeleit az ISO 20000 auditra. (x)
Evolúció vagy forradalom?
Alkalmazások a felhőben
A cloud és a mobil trendek közepette nem könnyű eldönteni, mi lesz a nyerő stratégia. Sőt az is lehet, hogy valójában nincs választásunk. (x)
|
Finance Manager
TARGET Hungária Kft. |
Rendszergazda
KOAMBRA-EU Kft. |
|
Team lead
EPAM Systems |
Nemzetközi ügyintéző
Richter Gedeon Nyrt. |
|
Kutató-fejlesztő
Richter Gedeon Nyrt. |
Értékesítő
Qualchem Zrt. |
|
Üzletkötő
Biotech Hungary KFT |
Kontroller
Trenkwalder Kft. |
Partnerünk a kis- és közepes
vállalkozások tájékoztatásában
A Bitport.hu az Informatikai,Távközlési és Elektronikai
Vállalkozások Szövetségének
hivatalos médiapartnere













