
Bár az első windowsos Nokiák hosszas várakozás után csak mostanában kerülhetnek a boltokba, az N9 forgalmazásának megkezdése is egyre csúszott. Egyesek már olyan híreket is terjeszteni kezdtek, hogy az N9 semmi más, mint egy időhúzást szolgáló marketingfogás, ám a valóságban nem jelenik meg a készülék. Most azonban úgy tűnik, mégis kipróbálhatjuk milyen (lehetett volna) a Nokia külön útja.
Első és utolsó ■ Az N9 valóban helykitöltő, még ha ehhez kissé későn érkezik is: a Symbian után, a Windows Phone 7 előtt az egyetlen olyan Nokia okostelefon, amely MeeGo operációs rendszert futtat. Persze a finn vállalat igyekszik hangsúlyozni, hogy bár nem lesz több MeeGo alapú készülékük, a támogatást és a frissítéseket 2015-ig mindenképpen megkapják a vásárlók.
A telefonok előreláthatóan október első hetében érkeznek a kiválasztott országok boltjaiba, legalábbis az egyik svéd mobilszolgáltató egy október 6-i dátumot tett közzé. A Nokia weboldal egyik aloldalán húsz ország (közöttük Magyarország) szerepel azon a listán, ahol fel lehet iratkozni az értékesítés megkezdését jelző hírlevélre. Érdekes módon olyan országok viszont nincsenek a kezdő listában, mint Franciaország, Németország, az Egyesült Királyság vagy az Egyesült Államok. Az előzetes információk szerint a készülék ára 650 dollár környékén várható.
Október 4-én érkezik az iPhone 5
Ilyen lesz az egyik Windows Phone 7-es Nokia
Szerethető hibrid ■ Az N9 3,9 hüvelykes, hajlított képernyője csaknem a készülék teljes előlapját elfoglalja, nyomógombok nélkül: a MeeGo 1.2-es változatát teljesen az érintőképernyő speciális kezelésére szabták. Az N9-cel együtt járó új szlogen az eddigi kattintás vagy tapintás helyett a söprés (swipe).
Az újszerű kezelőfelület mellé izmos hardver is jár, és a gyors bemutatkozást általános pozitív visszhang követte. Az új telefont a világpremierrel egy napon Magyarországon is bemutatták. A demonstráció láttán több újságíró is úgy sóhajtott fel, hogy ha egy, az N9-hez hasonló, korszerű és felhasználóbarát mobil operációs rendszerrel felszerelt készüléket 2-3 éve dobott volna piacra a Nokia, akkor talán elkerülhető lett volna az utóbbi időszak mélyrepülése, amelyet csak a Microsofttal kötött ügylet állított/állíthat meg.














