
Lassú beszivárgás ■ A harmadik generációs iPad márciusi megjelenését követően átalakultak az Apple táblagépek tulajdonosainak felhasználási szokásai a fogyasztói szokásokat kutató Consumer Intelligence Research Partners (CIRP) felmérése szerint. Ennek során olyan vásárlókat kérdeztek meg, akik 2011 decembere és 2012 áprilisa között az első két generációs iPad valamelyikét vitték haza, valamint a márciusi megjelenést követően az "új iPad" vásárlóit is kifaggatták arról, milyen tevékenységekre, milyen arányban használja majd új táblagépét.
Az új iPadek tulajdonosai közül 8 százalékkal többen válaszolták, hogy a frissen megvásárolt eszközt munkára használják, eközben viszont visszaesett a játékosok száma.

Az elemzés egyrészt lehetségesnek tartja, hogy a nagyobb felbontású Retina Display, valamint az (amerikában már) elérhető 4G verzió miatt a legújabb iPad kényelmesebben és gyorsabban használható munkára, kevesebben tekintik csupán szórakoztató kiegészítőnek a jól bevált notebook vagy PC mellé.
Még valószínűbb viszont, hogy az új iPad vásárlói (tehát azok, akik lépést tartanak a fejlődéssel és a legújabb modellt választják), már felkészültek a konzumerizáció és a munkahelyeken használt saját eszközök (BYOD) gyakorlatára. Egy éve a Fortune 500 listán szereplő vállalatok 86 százaléka dolgozott valamilyen szinten azon, hogy tabletet (főként iPadeket) is lehessen használni munkafolyamataikban. Idén áprilisban ez az arány már 94 százalék: a vállalatok tehát tudatosan készítik elő az új generációs eszközök érkezését.
A CIRP munkatársát, Michael Levint idézve az AllThingsD kiemeli, hogy az új iPadet az Apple is sokkal inkább professzionális eszközként, mint egyfajta játékként pozicionálta, mivel immár a gyártó számára is világossá vált az üzleti élet "felhasználási hajlandósága".














