A sikeres lengyelországi rajt után az idén további leánycégeinél, köztük a Magyar Telekomnál is bevezetik az NFC-re épülő szolgáltatásokat –jelentette be a barcelonai Mobile World Congress-en a Deutsche Telekom.
Hirdetés
 
Igazán nagy meglepetést okozó bejelentések eddig nem hangzottak el a mobilipar hétfőn megnyílt világkonferenciáján, Barcelonában. A hivatalos nyitónapon tartotta szokásos sajtókonferenciáját a Deutsche Telekom, amelyen a magyar leányvállalatát érintő bejelentések is elhangoztak.

Magyarországon is NFC-zik a Telekom Ezek egyike a világkonferencia központi témáját adó érintés nélküli mobilfizetéshez (NFC) kapcsolódott. Claudia Nemat, a Deutsche Telekom igazgatóságának Európáért és a technológiáért felelős tagja, elmondta: a csoporton belül elsőként Lengyelországban tavaly ősszel bevezetett mobiltárca megoldás piaci fogadtatása annyira jó volt, hogy az idén több más európai leánycégénél, köztük a Magyar Telekomnál (MT) is elérhetővé válik majd a szolgáltatás.



A Magyar Telekom üzletfejlesztési vezérigazgató-helyettese, Pataki Róbert a bejelentés kapcsán megjegyezte: „a mobiltárca elterjedése hosszú távú folyamat lesz Magyarországon. Az nem elegendő, hogy a bankkártyák beköltöznek be a készülékekbe, a kuponoknak, hűségkártyáknak is ott a helyük.” Pataki emlékeztetett rá, hogy a Telekom egy ideje már teszteli a technológiát, melynek keretében eddig 30 ezer ügyfelet vontak be a Mastercard Mobile programba. Keszég Attilának, a lakossági szolgáltatásokért felelős vezérigazgató-helyettesnek, a barcelonai eseményen viszont még nem voltak kedvezőek az első tapasztalatai az NFC technológiával. Fókusz ide, fókusz oda, a rendezvényre kitelepült kereskedelmi egységeknél még a hosszú sorok és a hagyományos fizetési módszerek uralkodtak.

A DT említett tájékoztatóján elhangzott még egyebek mellett, hogy az anyacég első, nem németországi innovációs központját regionális hatáskörrel Krakkóban nyitja meg. A projekt egyben technológiai inkubátorházi feladatokat is ellát, az egyik célja, hogy ösztönözze az induló térségi vállalkozások bevonását. Az év végéig öt cég betelepítésével számolnak, melyek számára a létesítményeken és a mentorálási programokon túl hozzáférhetővé teszik a Deutsche Telekom ügyfélbázisát és a műszaki bevizsgálást végző létesítményeit. A tervek között szerepel az induló vállalkozások mintegy 30 ezer euróig terjedő, fél éven át tartó finanszírozása is.

Az innovációs központ helyszínének a kiválasztása kapcsán a Bitport kérdésére Christopher Mattheisen, a MT elnök-vezérigazgatója elmondta, többek között azért is esett a választás Krakkóra, mert a projekt odavitelét a lengyel kormány is támogatta a maga pénzügyi és egyéb lehetőségeivel.

LTE mindenütt Christopher Mattheisen az MWC-n szerzett benyomásairól is beszélt. A konferencia megerősítette, hogy a mobilhálózatok új generációja a 4G/LTE technológia már kezd alapértelmezett funkcionalitás lenni az új okostelefonokban, táblagépekben – és várhatóan gyorsan csökken ezeknek az eszközöknek az ára. Az LTE egyre több nem kommunikációs eszközbe is beköltözik, például az autókba, a fényképezőgépekbe. Mattheisen szerint a szolgáltatók feladata itt az, hogy ezekhez megtalálják a megfelelő árazási modelleket.

Az LTE a tartalomszolgáltatás számára is nagy lehetőség Keszég Attila szerint, aki elsősorban a zene- és a videoszolgáltatásokat emelte ki. A MT ennek szellemében terjeszti ki az az idei év első felében az eddig a vezetékes telefonon és számítógépen elérhető Moziaréna szolgáltatását okostelefonokra és táblagépekre.



Mobil és a felhő A konferencia új helyszínén, a Fira Gran Vián egymást érik a cloudos megoldások. Egyelőre kérdés, hogyan vihetők el a felhőszolgáltatások a hagyományos vállalati területeken túlra, például az egészségügybe vagy akár a háztartásokhoz – mondta ezzel kapcsolatban a szintén Barcelónában tartózkodó Budafoki Róbert, a Magyar Telekom nagyvállalati üzletágát képviselő T-Systems Magyarország Zrt. vezérigazgatója. Szerinte ehhez iparágak közötti partnerségre van szükség. A telekom cégek többek között az ügyfélkapcsolatban vagy a számlázásban való nagy jártasságukat adhatják az együttműködéshez – véli Budafoki.

A barcelonai rendezvény egyébként csütörtökig tart, az idén a tavalyinál százzal több, összesen 1500 cég mutatja be a katalán fővárosban a legújabb termékeit, szolgáltatásait. A rendezvény látogatói többek között azt tapasztalhatják, hogy egyre jobban teret nyernek a mobil technológiában a nyílt rendszerek, amelyek főként a lakossági felhasználásban segíthetik a vezeték nélküli megoldások gyorsabb terjedését. Szintén érdekes trend – bár a meghatározó gyártók standjain egyelőre még kevés a látható jele –, hogy jöhetnek a „többszörösen smart” modellek, az okostelefonok és táblagépek és a tévé mellett az oda-vissza kommunikáló háztartási gépek is.

Barcelona az NFC-re és az új mobil tartalmakra figyel
Idén majdnem mindenki LTE-hálózatot épít

Közel 150 nagyvállalat támogatja a Linux Foundation friss kezdeményezését

Első kínai szereplőként a Huawei is beállt a Google, az OpenAI, a Microsoft és más nyugati techcégek mellé, hogy a december óta működő Agentic AI Foundation keretein belül közösen dolgozzon velük az MI-ügynökök protokolljainak, eszközeinek és legjobb gyakorlatainak fejlesztésén.
 
Hirdetés

Produktivitás mint stratégiai előny: mit csinálnak másként a sikeres cégek?

A META-INF által szervezett Productivity Day 2026 idén a mesterséges intelligencia és a vállalati produktivitás kapcsolatát helyezi fókuszba. Az esemény középpontjában a META-INF nagyszabású produktivitási kutatásának bemutatása áll, amely átfogó képet nyújt a magyar vállalatok hatékonyságáról és működési kihívásairól.

Vezetői példamutatás és megfelelő oktatás, vállalatikultúra-váltás nélkül gyakorlatilag lehetetlen adatvezérelt működést bevezetni. Cikkünk nemcsak a buktatókról, hanem azok elkerülésének módjairól is szól.

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.