A hányatott sorsú, Windows 7 operációs rendszerrel működő HP-s táblagép végre révbe ért. 799 dollárért az USA-ban már lehet kapni az üzleti táblagépnek titulált eszközt.

A HP még a januári Consumer Electronics Show (CES) alatt mutatta be a HP Slate prototípusát. Nem is akárki, Steve Ballmer, a Microsoft vezére promózta az akkor még valóban különlegesnek számító eszközt.

Huzavona Azóta sok víz lefolyt mindenféle folyókon, és az Apple iPad-je által keltett érdeklődés hullámait számos gyártó próbálta saját megoldásával meglovagolni. A Slate azonban csak nem akart megjelenni, sőt, egy ideig az is kétséges volt, hogy a Palm megvételével a webOS rendszerhez is hozzájutó Hewlett-Packard egyáltalán kihoz-e windowsos táblagépet.

Nyáron aztán végre előálltak a tervekkel, amiből kiderült, hogy kétféle HP-s tablet érkezik: a Slate 500, amin Windows 7 fut, illetve a valószínűleg Hurricane-nek keresztelt webOS változat. Ennek ellenére némi meglepetést okozott a múlt hétvégi bejelentés, miszerint a Slate 799 dollárért már meg is jelent az Egyesült Államokban. Európai bevezetéséről egyelőre semmilyen információt nem közöltek.

A kifejezetten üzleti táblagépnek titulált eszközben többek között 8,9 colos érintőképernyő, előlapi kamera és kártyaolvasó található. A műveletek elvégzéséért egy 1,86 gigahertzes Intel Atom Z540 processzor felel. Internetes elérésről a Wi-Fi 802.11b/g/n és Bluetooth 3.0 gondoskodik. Van USB 2.0-ás és HDMI kimenete, valamint fejhallgató és töltő is csatlakoztatható.

Célkeresztben az üzlet Már a korábbi kommunikáció alapján is egyértelmű volt, hogy a HP nem az Apple iPad-jét nézte ki legfőbb riválisnak, erre a feladatra valószínűleg a Hurrikánt szánják majd. Ennek ellenére közvetlen konkurenciából így sincs hiány, hiszen kifejezetten vállalati alkalmazásra szánt megoldása például a Ciscónak és a BlackBerryt gyártó RIM-nek is van. Igaz, ezek a termékek csak jövő év elején kerülnek piacra, így időzítés szempontjából a HP Slate máris jobban áll.

Az persze kérdéses, hogy a marketinges szóhasználaton kívül van-e bármi értelme megkülönböztetni üzleti és otthoni felhasználású táblagépet, hiszen a mobil technológiák elterjedésének egyik, ha nem a legfontosabb üzenete pont az, hogy lebontja a falat a vállalati és a civil tevékenységek között.

A HP reklámfilmje a HP Slate 500-ról

Lehet, hogy éppen most tesszük tönkre a Föld mágneses mezejét

A műholdcsordákat tenyésztő űrvállalkozók eddig is sikeresen kiakasztották néhány tudományterület képviselőit, de úgy tűnik, hogy a sornak még messze nincs vége.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.