A HTC egyik meg nem nevezett vezetője szerint eddig 5 millió darabot adtak el a csúcskészülékből.
Talán a véletlen műve, talán nem: egy nappal azután, hogy a Samsung hivatalos közleményt adott ki a Galaxy S4 10 milliós eladásáról, most a HTC szellőztetett meg némi információt az aktuális csúcskészülékről. Az egyik vezető tisztséget betöltő munkatárs a neve elhallgatása mellett azt nyilatkozta a Wall Street Journal munkatársainak, hogy a március végi piacra lépés óta 5 millió darabot adtak el a HTC One-ból. 

A One mentheti a menthetőt  A nyilvánvalóan a piac megnyugtatására kiszivárogtatott adat rendkívül fontos pillanatban érkezett, még akkor is, ha hivatalos formában egyelőre nem követte megerősítés, illetve azt sem tudjuk pontosan, hogy a vásárlók számára történő eladási számról van szó, vagy a leszállított készülékek mennyiségét takarja. A WSJ-nak nyilatkozó HTC alkalmazott úgy fogalmazott, hogy "a megrendelések eddig igen jó tendenciákat mutatnak, olyannyira, hogy alig tudjuk teljesíteni őket. Ez elsősorban az alkatrész ellátási problémákból fakad, de amint jövő hónapban ezeket megoldjuk, akkor derül ki igazán, hogy jól állunk-e vagy sem."


HTC One: állítólag 5 millió darab kelt el belőle


A HTC-re igazán ráfér a siker, hiszen az utóbbi időben számos probléma és nehézség merül fel a gyártó körül. Az egyik legnagyobb gondnak az tűnik, hogy egy sor magas szintű szakmai vezető hagyta el a vállalatot, illetve a szintén távozó és a termékstratégiáért felelő Eric Lin konkrétan azt javasolta a még a HTC kötelékében dolgozóknak egy Twitter üzenetben, hogy minél előbb hagyják el a süllyedő hajót.

Míg ez utóbbi üzenet lehet pánikkeltés, az tény, hogy egymás után távozott a kommunikációért felelős alelnök, a kereskedelmi marketingvezető, valamint az a Kouiji Kodera is, aki a HTC egészét meghatározó termékfejlesztésért felel. Azt még nem lehet tudni, hogy tudatos elbocsátási hullám van-e a háttérben vagy maguktól távoznak a HTC emberei: amennyiben előbbiről van szó, akkor akár egy erős átszervezésről is szó lehet.


Így figyelmezteti volt kollégáit Eric Lin Twitteren (a kép nagyítható)


A First nem jött be  Ami viszont egyértelmű, az a Facebook Home szoftverére alapozott HTC First készülék teljes kudarca, ami nagyon nem jött jókor a tajvaniaknak. Korábbi értesülések aszerint az AT&T-nél gondolkodnak a mobil boltokból való kivonásán, egy friss hír szerint pedig az angol EE szolgáltató (az Orange és T-Mobile egyesülése után létrejött operátor) bejelentette, hogy nem veszi fel kínálatába a First-öt, sőt, előrendeléseket sem lehet rá leadni. Míg a HTC One ötmilliós eladása kifejezetten reményt keltő, az látszik, hogy a gyártó nem tudja felvenni a versenyt a piacvezető Samsunggal, bár jelen helyzetben nem is ez lenne a cél, hanem az, hogy ellensúlyozzák az utóbbi negyedévek rossz üzleti eredményeit.

2013 első negyedévére 98 százalékkal csökkent a HTC tiszta nyeresége (2,8 millió USD) az egy évvel ezelőtti időszakhoz képest, 2010 óta felére eset vissza a részesedése az okostelefonok területén, 2012 második felére pedig az első ötből is kikerült az IDC adatai alapján.

HTC One teszt: csúcshatás 
Méretes bukó lehet a Facebook mobil
A HTC mindent elkövet a túlélésért 

Lyuk hátán lyuk a Nagy Kínai Tűzfal mögötti kormányzati weboldalak többsége

Miközben a fél világ Peking hallgatózásától retteg, a kínai rendszerek tele vannak súlyos biztonsági résekkel, melyek eredője: a trehányság.
 
Vészesen közelít a június vége, ameddig minden érintettnek el kell indítania a NIS2 alkalmazásba vételét. Az idén és jövőre is számos teendőt kell elvégezni, mutatjuk a pontos menetrendet.

a melléklet támogatója a Balasys IT Zrt.

Hirdetés

Biztonságos M2M kommunikáció nagyvállalti környezetben a Balasystól

A megnövekedett támadások miatt az API-k biztonsága erősen szabályozott és folyamatosan auditált terület, amelynek védelme a gépi kommunikáció (M2M) biztonságossá tételén múlik.

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.