Az amerikai AT&T által forgalmazott HTC First nem érdekli a vásárlókat, kivonhatják a piacról.
Hirdetés
 
Vegyünk egy középkategóriás, jó nevű távol-keleti gyártótól származó mobilt, lássuk el a világ legismertebb közösségi oldalának speciális szoftverével, és dobjuk piacra 100 dolláros áron USA egyik szolgáltatójánál. A recept jó, a vásárlók mégsem akarják megenni, amit a Facebook, a HTC és az AT&T kifőzött.

A vas jó, mégsem kell  Pedig egészen jól kezdődött minden, hiszen a HTC Firstről megszületett első tesztek arról számoltak be, hogy a 4,3 colos, 1280×720 képpont felbontású kijelzővel és négymagos processzorral rendelkező mobil az árhoz képest jól teljesít. és azt is előnyként jegyezték meg, hogy a  szoftver közelít egy tiszta Androidhoz, vagyis extraként kizárólag a Facebook Home szoftvert telepítették rá. Mindezzel párhuzamosan az androidos mobilokat „facebookosító” Home kikerült a Play Store-ba, ahol a letöltések száma ugyan lassan emelkedett, de a felhasználók jellemzően csak kipróbálták, majd lesújtó kritikákat és egy csillagos értékeléseket hagytak hátra az appról.

HTC First: nem ez lenne az első, akinek nem sikerül

Közel egy hónappal a HTC First exkluzív, AT&T-nél történő forgalmazásának megkezdése után az addig 100 dollárért (két éves új előfizetés mellett) kapható mobil árát levitték 0,99 centre, illetve ezzel együtt a szerződés nélküli ár 450-ről 350 USD-re csökkent. Utóbbi különösebben nem mérvadó, hiszen az Egyesült Államokban a szerződés nélküli mobilváráslás rendkívül ritka, köszönhetően annak, hogy a szolgáltatók tetemes támogatás mellett árulják a mobilokat – ezzel együtt a HTC First gyors árcsökkentése nem nevezhető mindennaposnak.

Kivonhatják a piacról  A BGR.com információi az árcsökkentés után most már arról szólnak, hogy a First sikertelensége miatt az AT&T arra készül, hogy a HTC-vel kötött szerződésben szereplő határidő lejárta után a megmaradó készletet visszaszállítja a tajvaniaknak, és befejezi a mobil árusítását. Arról nincsenek pontos információk, hogy mennyi maradt meg, vagy eddig mennyi kelt el a mobilból, a BGR.com AT&T-közeli forrása viszont úgy tudja, hogy az 1 dolláros akciót követő hétvégén mindössze 15 ezer darabot adtak el országszerte a „Facebook mobilból”, ami ilyen ár mellett és a piac nagyságát ismerve csapnivaló teljesítmény.

Az AT&T a HTC One-t és a Galaxy S4-et is akciózza, de 200-300 dollárért

Persze egyszerű lenne mindent a mobilra kenni, ám a teljes képhez az is hozzátartozik, hogy az AT&T értékesítői állítólag nem szívesen ajánlják a vásárlóknak a HTC készülékét, helyette inkább az iPhone és a Samsung vadonatúj Galaxy S4-es modellje van középpontban, ami szintén nem kedvez az eladásoknak. 

A HTC nem először szalad bele ilyen fiaskóba. Az eset kísértetiesen hasonlít a HTC szintén közösségre hangolt mobiljával történtekre. A 2011-ben piacra dobott Chacha szintén gyengén szerepelt, de a BGR értesülései szerint akkoriban jobb eredmények születtek, mint most a First esetében. Az AT&T a híroldal megkeresésére reagálva annyit közölt, hogy „Ahogy korábban is említettük, rendszeresen alkalmazunk árleszállításokat, a jövőbeli tervekről pedig egyelőre nem döntöttünk.”

Mindent ellep a Facebook Androidon 
Eddig katasztrofálisan teljesít a Facebok Home
Mobilban erősödött a Facebook 

Szórják a pénzt informatikára a cégek

Az IDC előrejelzése szerint több mint 4000 milliárd dollár forgalmat generálhatnak idén a vállalati megrendelések az infokommunikációs szektorban. A kétszámjegyű növekedés motorja természetesen két betű...
 
Hirdetés

Produktivitás mint stratégiai előny: mit csinálnak másként a sikeres cégek?

A META-INF által szervezett Productivity Day 2026 idén a mesterséges intelligencia és a vállalati produktivitás kapcsolatát helyezi fókuszba. Az esemény középpontjában a META-INF nagyszabású produktivitási kutatásának bemutatása áll, amely átfogó képet nyújt a magyar vállalatok hatékonyságáról és működési kihívásairól.

Vezetői példamutatás és megfelelő oktatás, vállalatikultúra-váltás nélkül gyakorlatilag lehetetlen adatvezérelt működést bevezetni. Cikkünk nemcsak a buktatókról, hanem azok elkerülésének módjairól is szól.

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.