Az elmúlt hetekben lépte át az egymilliárdos küszöböt a világon eladott okostelefonok száma – 16 évvel a típus megjelenése után. 2016-ban már évente adnak ennyit ezekből az eszközökből.
Már több mint egymilliárd okostelefont értékesítettek világszerte. A milliárdos mérföldkövet az idei harmadik negyedévben érte el a mobilkészülék-ipar, 16 évvel azután, hogy piacra kerültek az első ilyen eszközök – áll az amerikai Strategy Analytics mai jelentésében. Ez egyben azt is jelenti, hogy becslésük szerint a világ népességének már az egyhetede mondhat magáénak sokat tudó mobiltelefont. A piackutató szerint a második milliárdra már nem kell annyi időt várni, ezt három éven belül eléri az ágazat

4 év múlva
évente adnak el 1 milliárd okostelefont, öt év múlva pedig évi 1,7 milliárdot.
Mitől okos?
A megállapítások egy része vitatható, hiszen a szakmában arról sincs egyértelmű konszenzus, hogy mi számít valóban okostelefonnak. Az egyik szakértői tábor szerint csak az Apple első telefonjának a piacra dobásától számíthatjuk az okostelefonokat, ami éppen öt éve volt. Mások szerint viszont már ebbe a kategóriába tartoztak a Nokia Symbian operációs rendszerű csúcskészülékei is, noha azokon csak korlátozott számú alkalmazás volt elérhető, ráadásul előre telepített formában. A Strategy Analytics felmérésében a Nokia Communicator 1996-os megjelenését tartja az okostelefonok születési évének. Tehát az 1 milliárd eladott okostelefon is onnan számolandó.

Nagy szám! A mobilok lassan túlnépesedik az emberiséget
Mappák a zsebben: munkában az okostelefon

Milliárdokban számolnak Egy biztos, ennek a piacnak mindenki óriási bővülést jósol: 2016-ra várhatóan évi egymilliárd smartphone-t értékesítenek, egy évre rá pedig már évi 1,7 milliárdos értékesítést jósolnak egyes piacelemzők. Még akkor is impozáns növekedés ez, ha figyelembe vesszük, hogy egy éve is 450 millió ilyen készülék talált gazdára.

Magyarországon a mobiltelefongyártók idei készleteinek átlagosan a 45 százaléka okostelefon, a márkák között magasan vezet a Samsung, őt követi a Nokia, illetve az Apple – tudta meg a Bitport Hitter Lénárdtól, az IDC elemzőjétől. Az idei második félévet főként az iPhone 5 hajtja. A legújabb alma logójú telefonból a harmadik és a negyedik negyedévben egyenként 70-80 ezres eladás várható, szemben az első félévben eladott nagyjából 50 ezerrel.

Nem halad nagyon jól a britek MI-szuperhatalommá válása

Bár a jelenlegi kormány regnálása alatt már 100 milliárd fontra teszik az ágazatba áramló magántőke értékét, a Guardian értékelése szerint jórészt "fantombefektetésekről" van szó, az OpenAI pedig éppen most tette parkolópályára nagyszabású Stargate UK projektjét is.
 
Mesterséges intelligencia, DevSecOps, platformkonszolidáció – leggyakrabban ez a három szó hangzik el a szakértők szájából.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.