Az új Android jövő szerdán mutatkozik be a Google és a Samsung közös rendezvényén, miközben a dél-koreai gyártó saját mobil platformja, a Bada fejlesztésén is szorgalmasan dolgozik.
Az Android 4.0 verziójú, Ice Cream Sandwich nevű kiadását a legfrissebb tervek szerint október 19-én leplezik le egy hongkongi sajtórendezvényen. A Google és a Samsung eredetileg közösen mutatta volna be az operációs rendszer új verzióját és a Nexus Prime okostelefont, ám a hét eleji eseményt elhalasztották, mivel néhány nappal Steve Jobs halála után nem tartották helyénvalónak a konkurens termékek promócióját.

A gyártók későbbi időponthoz másik helyszínt választottak, hiszen az október 11-i esemény a San Diegó-i CTIA konferencia egyik fénypontja lett volna. Jövő szerdára már Hongkongba szólnak a meghívók, ahol aznap kezdődik az AsiaD elnevezésű rendezvény is, ezen pedig a Google és a Samsung képviselői egyébként is felléptek volna. A bejelentésekkel kapcsolatban nem közöltek túl sok előzetes információt, az elmúlt napok egyetlen érdekessége az a videó, amelyen állítólag már az új Nexus Prime látható:



A Samsung eközben saját mobil platformján, a Badán is lelkesen dolgozik. A legutóbbi, februárban kiadott változathoz képest a következő verzió valószínűleg nagy előrelépést jelent majd (multitasking, HTML5, push, NFC), és olyan újdonságok kapnak benne helyet, mint az iPhone Siri szolgáltatásához hasonló hangfelismerő technológia. A Wall Street Journal értesülései szerint a Samsung a rendszer megnyitását is fontolgatja, ám a legtöbben egyetértenek benne, hogy ezzel a dél-koreai vállalat elég nagy öngólt rúgna - főleg, hogy a Bada a közeljövőben a cég internetképes televízióiban is megjelenik majd.

Surranó pályán  A nálunk kevéssé ismert Bada egyelőre nem produkált látványos eredményeket, de az idei második negyedévben lenyomta a Windows Phone 7-et, és 2 százalékos részesedést szerezve feljött a piac ötödik helyére az Android, a Symbian, az iOS és a BlackBerry mögé. Bár a Samsung okostelefonokból származó bevételeinek négyötöd részét az androidos készülékek adják, 2011-ben így is 10 millió darab Bada alapú Wave okostelefon talál majd gazdára az előrejelzések szerint.

A Galaxy S viszi a hátán a Samsungot
Leépítés és olcsó oprendszer: menekül a Nokia

Egy jól összerakott, saját ökoszisztémával rendelkező platform jelentősége felértékelődhet, ahogy az egyre szaporodó jogi támadások megszorongatják az Android táborába tartozó gyártókat. Ezen felül az androidos telefonok a különféle interfészek ellenére is nagyon hasonló felhasználói élményt nyújtanak, hiszen végső soron ugyanarra a kódra épülnek.

Nem halad nagyon jól a britek MI-szuperhatalommá válása

Bár a jelenlegi kormány regnálása alatt már 100 milliárd fontra teszik az ágazatba áramló magántőke értékét, a Guardian értékelése szerint jórészt "fantombefektetésekről" van szó, az OpenAI pedig éppen most tette parkolópályára nagyszabású Stargate UK projektjét is.
 
Mesterséges intelligencia, DevSecOps, platformkonszolidáció – leggyakrabban ez a három szó hangzik el a szakértők szájából.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.