Bármennyire is későn érkezik a HP új, webOS alapú tabletje, a gyártó hatalmas önbizalomról tesz tanúbizonyságot. Egyik vezetőjük szerint még az iPad 2 is reszkethet. Igaz, azt még mindig nem tudni, mikortól kapható a TouchPad.
"Kezdetben vala az iPad" - indíthatnánk a tablet-történet meséjét, ami gyakorlatilag arról szól, hogy az Apple tabletjének megjelenése 2010 elején gyakorlatilag minden más hardvergyártónál táblagép-gyártási lázat indított el. Azonban úgy tűnik, minél később lép valaki a korszakalkotó tablet nyomdokaiba, annál nehezebb a dolga - látható ez a RIM által nemrég megjelentetett PlayBook felemás fogadtatásán is.

A HP szintén jó sokat várt a Palm felvásárlásával megszerzett webOS hasznosításával, és bár az operációs rendszerrel felvértezett, TouchPad névre keresztelt táblagépet már több helyen bemutatták, a boltok kirakatáig még nem jutott el.


Egyből a csúcsra? Egy Cannes-ban tartott rendezvényen mindenesetre kiderült, hogy a HP nem érzi veszélyesnek a hosszúra nyúlt várakozási időt és az időközben megszaporodott versenytársak számát sem. Eric Cador, a vállalat konzumer termékeiért felelős alelnöke ugyanis beszédében egyértelműen jelezte: nem a későn jövő konkurencia legyőzése a cél, a TouchPad még az iPad 2-t is maga mögé utasítja majd.

"A PC-s világban, ahol jóval kevesebb mód van arra, hogy megkülönböztessük a HP termékeit a versenytársakétól, elsők tudunk lenni. A tabletek világában jobbak leszünk, mint az elsők. Nevezzük úgy: number one plus" - fogalmazott Cador.


Vajon mit jelent a Best Buy-nál a "hamarosan"?

Nagy csinnadratta, de mikor? A későbbi bemutató során elhangzott, hogy a 9,7 hüvelykes képátmérővel és kétmagos processzorral szerelt, webOS-alapú táblagép debütálását extrákkal fűszerezik, legalábbis az angol piacon mindenképpen. Itt a Guardian, a Sky és a Last.fm speciális alkalmazásait telepítik előre az eszközre.

A fogadtatás mindenesetre sok tényezőtől függ: a megszellőztetett 499 dolláros ár mellett mikor kerülhet végre a boltokba a TouchPad, hiszen az előzetesen tervezett márciusi megjelenés helyett most júniusról szólnak a hírek. Ez utóbbi találgatást az amerikai BestBuy áruházlánc TouchPad-aloldala is megerősíti, ahol a "hamarosan" jelzőt találjuk a termék neve mellett.

iPad 2 kontra Galaxy Tab 10.1v teszt: első menet
PlayBook: már megint egy malőr
Itt a HP webOS-mobilja és táblagépe

Tudja, melyik cég gyártja a legtöbb ipari robotot?

Az Amazon szerint ők. A világ egyik legnagyobb online kereskedője folyamatai optimalizálására leginkább házon belüli fejlesztésekre támaszkodik.
 
Vészesen közelít a június vége, ameddig minden érintettnek el kell indítania a NIS2 alkalmazásba vételét. Az idén és jövőre is számos teendőt kell elvégezni, mutatjuk a pontos menetrendet.

a melléklet támogatója a Balasys IT Zrt.

Hirdetés

Biztonságos M2M kommunikáció nagyvállalti környezetben a Balasystól

A megnövekedett támadások miatt az API-k biztonsága erősen szabályozott és folyamatosan auditált terület, amelynek védelme a gépi kommunikáció (M2M) biztonságossá tételén múlik.

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.