A hét elején a HP vezérigazgatója még csak annyit közölt, hogy "hamarosan" érkezik a vállalat rég beharangozott táblagépe, csütörtökön azonban már a végleges megjelenési időpontot és az árakat is közzétették.
Hirdetés
 
A HP ezen a héten Las Vegasban tartott éves nagy ügyfélkonferenciáján - amelyről a Bitport is tudósított - a vállalat vezérigazgatója, Leo Apotheker hétfői bevezető előadásában szorgalmasan promózta az informatikai óriásszállító által hónapok óta ígért tabletet, a TouchPadet. Sokak csalódására azonban még mindig nem szolgált konkrét megjelenési dátummal, csak annyit mondott, hogy "nagyon hamar" megérkezik a táblagép.


Az online promó miatt azt lehetett hinni, hogy már június 20-án érkezik a TouchPad

Integrált eszközök A várakozásnak most vége: a HP csütörtökön bejelentette, hogy július elsejétől - nagyjából egy évvel a Palm felvásárlását követően - megkezdi a webOS operációs rendszerrel felszerelt TouchPad amerikai forgalmazását; néhány nappal később az Egyesült Királyságban, Írországban, Franciaországban, Németországban és Kanadában is megjelenik a termék a boltok polcain.

A 16, illetve 32 gigabájtos tárolókapacitással rendelkező, Wi-Fi kapcsolattal rendelkező, 9,7 colos képernyővel ellátott táblagépek ára 500, illetve 600 dollár, azaz megegyezik az iPadek árazásával. A későbbiekben 3G-s adatkapcsolattal rendelkező változat piacra dobását is tervezik, amelyet elsőként az AT&T ügyfelei használhatnak majd.

Látványos felület A HP eheti eseményén a Bitport tudósítója is kipróbálta a TouchPadet: a webOS gesztusokkal történő kezelése valóban látványos, még ha a táblagépen néha akadozott is a rendszer. Szintén megnyerő funkció - bár egyelőre csak a HP Veer mobiltelefonjaival  működik - , hogy az okostelefon és a tablet egymáshoz érintve kommunikál a másik eszközzel. Így például egy oldalt a mobil böngészőjében megnyitva a TouchPad képernyőjére is "át lehet dobni" egy érintéssel.

A HP szerint a táblagépet leginkább a multitasking képességgel felvértezett webOS operációs rendszer különbözteti majd meg a többi tablettől, amely szorosan integrált lesz a többi azonos rendszert futtató géppel - PC-kkel, okostelefonokkal vagy akár nyomtatókkal - is. A cég ígérete szerint a TouchPad megjelenésével egyidőben elindul az alkalmazásbolt is, amelyben kezdetben mintegy 20 ezer app közül lehet majd válogatni.

Éles verseny A HP azt reméli, hogy megvetheti a lábát a jelenleg magasan az Apple iPad által dominált tabletpiacon, ahol rajta kívül számos gyártó androidos gépei, a Motorola Xoom vagy a Research In Motion Playbook eszközei is versenyeznek a felhasználók kegyeiért. Egyes elemzők ugyanakkor az éles versenyre tekintettel olcsóbb árazást vártak volna, mivel a webOS ökoszisztémája nem annyira erős, mint az iOS vagy éppen az Android operációs rendszeré.

A személyiszámítógép-gyártók az iPad tavalyi megjelenése óta igyekeznek megjelenni ezen a piacon, mivel egyre nagyobb igény mutatkozik a kisebb érintőképernyős eszközök iránt. Az amerikai IDC a héten jelentette be, hogy a korábban becsült 7,1 százalékhoz képest idén várhatóan csak 4,2 százalékkal növekednek a PC-eladások, aminek az oka a gazdasági problémák elhúzódása mellett éppen az okostelefon- és a tabletpiac rohamos erősödése.


A HP hivatalos videója a TouchPadről


A SanDisk leleplezte a HP TouchPadet
HP: a piacvezetőnél is jobb lesz a TouchPad
Leleplezte webOS mobiljait és tabletjét a HP


Az emberek nevelésénél gazdaságosabb az MI tanítása az OpenAI vezére szerint

Megnyugtató, hogy igazi humanisták próbálják lezavarni a következő technológiai forradalmat.
 
Hirdetés

Produktivitás mint stratégiai előny: mit csinálnak másként a sikeres cégek?

A META-INF által szervezett Productivity Day 2026 idén a mesterséges intelligencia és a vállalati produktivitás kapcsolatát helyezi fókuszba. Az esemény középpontjában a META-INF nagyszabású produktivitási kutatásának bemutatása áll, amely átfogó képet nyújt a magyar vállalatok hatékonyságáról és működési kihívásairól.

Vezetői példamutatás és megfelelő oktatás, vállalatikultúra-váltás nélkül gyakorlatilag lehetetlen adatvezérelt működést bevezetni. Cikkünk nemcsak a buktatókról, hanem azok elkerülésének módjairól is szól.

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.