A hazai bemutató alkalmával rövid ideig ismerkedhettünk a HTC csúcsmodelljével. A HTC One-nal új lendületet vehet a gyártó.
Vannak olyan cégek, amelyek kizárólag nyomás alatt képesek maradandót alkotni, csak ilyenkor indulnak be a kreatív folyamatok, éled fel a tervezők fantáziája, és tesz le a gyártó egy olyan mobilt az asztalra, ami még a legkritikusabb szívet is meglágyítja. A HTC ezt érte el a még a Mobile World Congress előtt leleplezett és most hazánkban is bemutatott One-al.

Csupa fém  Persze meglehet, hogy tévúton járunk és a One már ott volt hónapokkal ezelőtt a hosszú távú tervek között és ennek most kellett megjelennie, ami mellett áll az is, hogy a One család korábbi modelljei (X, S, V, X+) sem voltak rosszak, sőt. Az év ezen időszaka mindig nagyon sűrű, sok új mobil került napvilágra, de még a jövő héten bemutatkozó Samsung Galaxy S4 ismeretének hiányában is azt mondanánk, hogy a HTC One a mostani időszak legfontosabb okostelefonja. Vagy az a készülék, ami nekünk a legjobban tetszik – fogalmazzunk inkább így, hiszen méréseket nem végeztünk, csak egy órán át tartott az első ismerkedés.



Finom elegancia

Megkövetjük ezeken a hasábokon a HTC-t, mivel a korábbi cikkünkben emlegetett lemásolt külső így élőben egészen máshogyan fest. Az előlap persze továbbra is hajaz a BB Z10-re, de a hátlappal egységben már jóval több egyediséget mutat és alapvetően a szép emlékű Legendre emlékeztet. A HTC regionális képviselője nagy kedvvel demózta a One hangszórójának erejét és tisztaságát, ami valóban nagyon jól szólt, köszönhetően az előlapba lézerrel bemart rácsozatnak. Sajnos a bekapcsológomb továbbra is lehetetlen helyen, baloldalt felül található, ami legfeljebb azon balkezeseknek jó, akik abnormálisan hosszú mutatóujjal rendelkeznek. A gomb egyébként azért fekete, mert mögött egy infravörös érzékelő található (régi szép idők!), amivel a TV-t és a fejlesztőkre számítva sok egyéb eszközt lehet majd vezérelni.
 


Középső gomb nincs, logó van

A készülékház unibody kialakítású, fém, de ettől még nagyon könnyű, kézbe illő, kompakt érzést ad. A hátlapot nagy szavak nélkül mi csak dizájnbravúrnak titulálnák, nagyon ízléses itt minden és azt is megtudtuk, hogy a kamera feletti kis függőleges csík sem öncélú megoldás, hanem arra való, hogy az ott belül elhelyezett NFC chip a fémborítás ellenére képes legyen kommunikálni a külvilággal. A megszokott három kezelőgomb helyett csak kettő van, a HTC logó nem nyomható, a multitasking felület a home gomb dupla megérintésével hozható elő, a visszalépés gomb pedig hosszan nyomva ad további lehetőségeket.



A Beats Audio még mindig partner a hangzásban

Megújuló felület 
Első körben a főképernyőt elfoglaló BlinkFeeddel ismerkedtünk meg, ami nem más, mint a Flipboard hírolvasó HTC által átértelmezett verziója. Ez egy megadott időközönként frissülő hírfolyam, ahova beköthetjük a saját közösségi csatornáinkat, illetve egy sor külföldi oldalt is, érdeklődésünknek megfelelően. A bemutatón elhangzott gy ígéret, mely szerint hazai tartalomszolgáltatók is megjelenhetnek a későbbiekben itt, de ezt csak nemrég engedélyezte a HTC, így még az egyeztetési folyamatok legelején tartanak. Aki nem akar BlinkFeedet, az visszakaphatja a Sense felületet, ami a telefon összes többi részéhez képest veszettül gyors.



Munkában a BlinkFeed

Kaptunk még egy kis ízelítőt a Zoe működéséből, ami 4 másodperce videók rögzítésére, szerkesztésére, manipulálására, majd megosztására valók. A kijelzőről ejtsünk még pár szót, ami ragyogó lett. Az egyik konkurens gyártó csúcsmodelljével (pontos típus után a szerkesztőségben lehet érdeklődni) is összevetették, a különbség elsöprő volt a HTC One javára. Gyönyörű színek, full HD felbontás, nagy betekintési szög, magas kontraszt.



Lesz feketében is közel 200 ezer forintért

A HTC One a márka helyi képviselője szerint április elején érkezik hazánkba, mindhárom szolgáltatónál kapható lesz, és első körben csak a képeken is látható ezüst kivitelben jelenik meg (később lesz fekete is). Az ár mindezek után nem annyira meglepő, de azért fájdalmas: a kártyafüggetlen modellért 195 ezer forint körüli összeget kell majd kifizetnie annak, aki nem tud a One nélkül élni, vagy az operátorok valamelyik kínálatából választ. A HTC One személyében új lendületet vehet a gyártó, már csak arra lenne szükség, hogy sok millió darabot eladjanak belőle, amire megvan az esély, és akkor a tajvaniaknak sem kéne aggódniuk az üzleti eredmények miatt. Ha ez ilyen egyszerű volna...

Itt a HTC One: egyedi kamera, ismerős külső 
A HTC mindent elkövet a túlélésért
A HTC Magyarországra is elhozta WP8-as készülékeit

Lyuk hátán lyuk a Nagy Kínai Tűzfal mögötti kormányzati weboldalak többsége

Miközben a fél világ Peking hallgatózásától retteg, a kínai rendszerek tele vannak súlyos biztonsági résekkel, melyek eredője: a trehányság.
 
Vészesen közelít a június vége, ameddig minden érintettnek el kell indítania a NIS2 alkalmazásba vételét. Az idén és jövőre is számos teendőt kell elvégezni, mutatjuk a pontos menetrendet.

a melléklet támogatója a Balasys IT Zrt.

Hirdetés

Biztonságos M2M kommunikáció nagyvállalti környezetben a Balasystól

A megnövekedett támadások miatt az API-k biztonsága erősen szabályozott és folyamatosan auditált terület, amelynek védelme a gépi kommunikáció (M2M) biztonságossá tételén múlik.

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.