
Az "utolsó szalmaszál" valóban rosszabbul hangzott volna.
Csakazértis Symbian? ■ Stephen Elop, a finn vállalat elnök-vezérigazgatója megnyitó beszédének legelején lezavarta a kényszerű beismeréseket. "Idén gyökeresen meg kellett változtatnunk a stratégiánkat" - magyarázta, ám a nyilvánvaló microsoftos elkötelezettség helyett mégis az elmúlt év egyéb történéseivel folytatta. A Symbian^3 új verzióit (Anna és Belle) friss és ötletgazdag rendszerekként mutatta be, folyamatosan utalva arra: ez az operációs rendszer még nagy szerepet játszik a Nokia életében.

És valóban, az elsőként bejelentett készülék-kvartett még mindig a Symbian rendszeren alapul. Az Asha névre keresztelt termékcsalád bemutatásakor teljesen egyértelművé tették, hogy ezzel a vonallal a fejlődő országok "okostelefonosítása" a cél, amelyre elemzők már jó ideje a Nokia sikeres menekülő útvonalaként célozgattak. Az olcsó készülékek, amelyek között akad dupla SIM kártyás is, a fizikai billentyűzet és az érintőképernyő ötvözésével, színes, fiatalos, pörgős életérzéssel próbálnak utat találni az afrikai, ázsiai és dél-amerikai fiatalokhoz, akiknek egy iPhone vagy egy Galaxy S II valóban elérhetetlenül drága játékszer.
Az Asha 300 hagyományos számbillentyűzettel kombinálja az érintőképernyőt, míg a 200-as és 201-es modell teljes QWERTY billentyűsort és dual-SIM lehetőséget kapott. Utóbbiban 32 gigabájtos tárhely is található, amelyet a bemutatóban a zenék tárolására pozicionáltak. Ez utóbbit segíti "a világ leghangosabb mobiltelefonos hangszórója" is. (Már előre látjuk és halljuk egyes hazai felhasználók örömét, amiért még hangosabban cincogtathatják közterületen a lakodalmas soult.)

Mango finn módra ■ Stephen Elop bevezetőjében az N9 sikereiről is beszélt. Egy ideig furcsának is tűnhetett, vajon miért magasztalja azt az egyetlen MeeGo telefont, amely bár nagy szakmai sikert aratott, platform szintjén azonban egyedüli próbálkozás utódok nélkül.
Nos, az elsőként bemutatott Windows Phone 7-es Nokia telefon kinézetre az N9 testvére is lehetne: ugyanaz a végletekig letisztult felület, szinte az egész előlapot beborító kijelző, elegáns formavilág. A Lumia 800 gyakorlatilag egy minimálisan átalakított, Mango alapokra váltó N9, amit szerénytelenül "az első igazi Windows Phone" megjelöléssel mutattak be.

A polikarbonát egybedizájnt egy 3,7 hüvelyk képátlójú AMOLED kijelző takarja, alatta pedig 1,4 gigahertzes processzor, dedikált grafikus vezérlő, valamint 16 gigabájtos tárhely figyel. Továbbra is nagy hangsúlyt kap a kiemelkedő minőségű kamera, a 8 megapixeles jószág Carl-Zeiss optikát kapott.
Hogy azért a szoftveres bemutató ne tisztán a gyakorlatilag testreszabhatatlan Windows Phone 7-ről szóljon, a Lumia 800-ban megjelenik a Nokia teljes turn-by-turn navigációs megoldása, a Drive, valamint a zenehallgatás kétféle módját kínáló Nokia Music és MixRadio. Ezen kívül felvillantottak további szolgáltatásokra utaló partnerséget olyan szolgáltatókkal, mint az ESPN (tőlük Sports Hub néven érkezik egy sporthíreket és kapcsolódó információkat összegyűjtő alkalmazás), vagy az Electronic Arts, akik játékfronton közreműködnek a tartalomszállításban.
A Lumia 800 első szállítmányai már elindultak a nyugat-európai boltokba, és még idén megjelennek pár ázsiai országban is, ám további piacokon csak 2012-ben várhatóak. Nettó árukat a bemutatón 420 euró "környékén" jelölték meg.

A Nokia-Mango zászlóshajó mellett egy megfizethetőbb WP7-készüléket is bejelentettek Lumia 710 néven: ebben ugyanakkora a képernyő és a processzor mint a nagy testvérben, de kisebb a kamera (5 megapixeles), és nem tartalmazza majd a Drive-ot és egyéb extra szoftveres megoldásokat. Ennek javasolt nettó ára 270 euró, ám hozzánk közeli boltokban szintén csak 2012-ben láthatjuk majd.
Az ellenkező hírek ellenére jön a Nokia N9
Magyar állásokba kerül a Nokia gyengélkedése
Az utolsó (két) szalmaszál ■ A Nokia láthatóan tisztában van azzal, hogy menekülő útvonalakon kell megpróbálnia legyorsulni a jócskán elhúzott okostelefonos versenytársakat. A Windows Phone-ra épülő kínálat két készüléke esetében szinte alig beszéltek a Microsoft szerepéről, igyekeztek minden direkt és indirekt közlésformával hangsúlyozni, hogy ez a két készülék "Az Új Nokia". Eközben az olcsó okostelefon szinonimájává próbálják változtatni a Symbian nevet, és elsőként meghódítani azokat a fejlődő piacokat, ahol a Nokia neve még mindig erősnek számít a "butatelefonoknak" köszönhetően.
Az európai piacokon hatalmas marketingkampányok indulnak az elsőként bemutatott reklámfilmek és akciók tanúsága szerint. "A mai nap egy új kaland kezdete a Nokia számára" - búcsúzott Elop: hamarosan kiderül, vajon sikeres kaland lesz-e.














