Fizikai valójában is bemutatkozott az Amazon régóta híresztelt táblagépe, amely annak ellenére, hogy az ára szinte a padló alatt lesz, egyáltalán nem fapados.
Régóta rebesgették az Amazon táblagépes terveit, majd kiszivárgott a megjelenés időpontja és némi hardveres előrejelzés is. A mostani bejelentés még a legutolsó pletykákhoz képest is tartalmazott meglepetést.

Kétmagos félpénzen Annyiban igaza volt az előzetes híreknek, hogy az Amazon valóban ultra olcsó árcédulát vet be az iPad által uralt piac meghódítására. A Kindle Fire névre hallgató táblagép ugyanis mindössze 199 dollárért, azaz körülbelül 42 ezer forintért kerül a boltokba. Próbáljuk csak ízlelgetni ezt az összeget az iPad vagy a kihívó androidos készülékek messze százezer forint fölötti árának tudatában: kis túlzással a legtöbben egy ilyen olcsó tabletet talán még akkor is megvennének, ha csak tetrisezni lehetne vele.


Ráadásul a bejelentés meglepő pozitívumokat is tartalmazott. Az előzetes hírforrások meggyőződése volt ugyanis, hogy a tablet a padlóig nyomott ár miatt viszonylag alapszintű hardverrel érkezik majd, ehhez képest a jósolt egymagos helyett a 2011 végi trendeknek tökéletesen megfelelő kétmagos processzorra épül az eszköz (egészen pontosan egy Texas Instruments OMAP chipre, amely 1 gigahertzes órajelen ketyeg). A kijelző sem az a piaci fajta: extra éles IPS megjelenítési technológiájához extra erős Gorilla Glass társul, amely még a drága táblagépek némelyikéről is hiányzik.

Az 1024x600 képpontos felbontású, 7 hüvelykes (tehát az első generációs Galaxy Tabhoz hasonló méretű) kijelző alatt az izmos processzor mellé 512 megabájtnyi rendszermemória és 8 gigabájtos háttértár került. Ezeknél ugyan van nagyobb a piacon, de ha hozzávesszük, hogy a tablet mellé az Amazon felhő-tárhelyéhez is hozzáférést kapunk, máris jobb az arány.

Ezáltal megtehetjük azt, hogy mindig azokat a tartalmakat (filmeket, zenéket, könyveket) tartjuk a tableten, amikre épp szükségünk van, míg a többi az online tárhelyen pihen és bármikor szinkronizálható. Ehhez egyébként első körben csak WiFi-t használhatunk, a 3G-s modellről nem tettek említést (igaz, a pletykák szerint ez a változat is a sorozatgyártásra vár, amelynek akkor kezdenek neki, ha az első alapszéria sikeresnek bizonyul).

Nem csak vas A hihetetlenül olcsó ár természetesen egy egyedi üzletpolitikát takar, teljesen eltérőt az Apple vagy más versenytársak modelljétől. A teljesen átszabott Amazon-specifikus Android (vagy ahogy az első vélemények emlegetni kezdték, az Amazonoid) ugyanis pontosan olyan rafináltan lett átalakítva, hogy a tablet árának kifizetése után a felhasználó kedvet kapjon szolgáltatásokra is költeni.

Máris bemutatkozik az Amazon olcsó táblagépe
Amazon Kindle: iPad-gyilkos, de máshogyan
Felhőből zenél az Amazon

A rendszer ugyanis gyakorlatilag teljesen független az összes többi androidos tabletben megismert Google szolgáltatásoktól: az Android Market helyett az Amazon saját Android Appstore-jából lehet alkalmazásokat vásárolni, zenét az Amazon felhőszolgáltatása játszik, és természetesen az eszközre letölthető filmek, zenék és könyvek is a szolgáltató jól ismert webáruházából szerezhetők be. Az Amazon tehát arra épít, hogy az eladásokból befolyó összegben a hardverért fizetett summa csak egy "kezdőrészlet" lesz, és az átlagos felhasználó a szoftveres limitációk miatt értelemszerűen költeni kezd majd nála a szolgáltatásokért is.

A Kindle Fire-ra már előrendeléseket is le lehet adni, szállítani november 15-én kezdik - de mielőtt valaki máris fényezné a bankkártyáját, egyelőre csak az Egyesült Államokban élők örülhetnek az új eszköznek. A hazai indulás már csak azért is a jövő zenéje, mivel a tablethez kapcsolódó szolgáltatások java része nem csak Magyarországról, de egyes esetekben egész Európából sem érhető el.

Nem halad nagyon jól a britek MI-szuperhatalommá válása

Bár a jelenlegi kormány regnálása alatt már 100 milliárd fontra teszik az ágazatba áramló magántőke értékét, a Guardian értékelése szerint jórészt "fantombefektetésekről" van szó, az OpenAI pedig éppen most tette parkolópályára nagyszabású Stargate UK projektjét is.
 
Mesterséges intelligencia, DevSecOps, platformkonszolidáció – leggyakrabban ez a három szó hangzik el a szakértők szájából.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.