Több megbízható forrás is tudni véli, hogy egy rég esedékes fejlesztés, vagyis a feladatok párhuzamos futtatásának képessége kerül az Apple telefonok új operációs rendszerébe.
Hirdetés
 

Az Apple az első iPhone generáció megjelenése óta azt a furcsa módszert követi, hogy apránként adagolja a sokak által már a legkorábbi verzióktól elvárt fejlesztéseket az iPhone operációs rendszer újabb generációiba. A legutóbbi változat megjelenéséig például az MMS-ek kezelése, vagy épp a máshol már triviális másolás és beillesztés is elérhetetlen volt az Apple divattelefonok felhasználói számára.

Ablakos, de mégsem Windows | A napokban több megbízható nemzetközi forrás, többek között a valóban bennfentesnek számító AppleInsider is hírül adta, hogy az Apple multitasking rendszeren dolgozik az iPhoneOS negyedik generációja számára. A közönség eddig is az iPhone egyik legnagyobb hátrányának tartotta, hogy nem lehet rajta párhuzamosan futtatni alkalmazásokat - hiszen a technológiát a legtöbben a Windows 95 óta ismerik, de persze a gyökerei még az 1995-ös évnél is régebbre nyúlnak vissza.

A cupertinói gyártó természetesen eddig is szolgált magyarázattal arra, miért maradt ki ez a funkció a telefonjaiból. Az, hogy egy alkalmazást a háttérbe helyezünk és egy másikat kezdünk el futtatni "fölötte", míg az előző is készenlétben várakozik a háttérben, természetesen sokkal jobban megdolgoztatja a telefonok processzorát és egyéb erőforrásait, ezért bizony megnő a készülék fogyasztása és csökken az akkumulátor élettartama is.

Tény, hogy a versenytársak sem tudták eddig maradéktalanul megoldani a multitasking problémáját, a mobil Windowsok felhasználói élményének egyik nagy rákfenéje, hogy az ott engedélyezett folyamatos alkalmazásfuttatást képtelenek igazán felhasználóbaráttá tenni - Windows Phone felhasználóknak bizonyára ismerős lehet, hogy a telefon nyomkodása után minden alkalommal be kell menniük az eszközkezelő alkalmazásba és egyenként leállítani a háttérben felejtett programokat.

Technikai akadálya nincs | Az Apple egyébként gyakran hangsúlyozta is, hogy nem technikai akadályai vannak a multitasking bevezetésének. Ők már a jelenlegi iPhone OS-t is "multitasking megengedő rendszernek" nevezik, melyben tulajdonképpen csupán letiltják a párhuzamos programfuttatás lehetőségét. Ráadásul a 3.x verziókban már bizonyos - szigorúan az iPhone legfontosabb részét képező - alkalmazások már futhattak párhuzamosan, de más gyártók programjaival már nem ennyire engedékeny a rendszer.

Egyrészt a már említett energiagazdálkodási okokra hivatkoztak, másrészt felhívták a figyelmet arra is, hogy a háttérben, "félgőzzel" futó alkalmazások kedvelt célpontjai a rosszindulatú kódoknak, hackereknek, a sérülékenységek felfedezőinek.

A kényelmi szempont | Fontos az is, hogy elkerüljék a már említett Windows Phone-ra jellemző nehézkes kezelhetőséget. A legvalószínűbb egy képernyőnként lapozható megoldás, ahol könnyű lesz számon tartani, mi fut éppen a telefonon, és igen egyszerű lesz ezeket átváltani vagy kikapcsolni is. A pletykák szerint a Mac OS X rendszerekből ismert Dock specializált változata kezeli majd a telefonos multitasking megoldást.

Természetesen a párhuzamos futtatás engedélyezése erősebb hardvereket is kíván majd. Processzorerő kell a szimultán folyamatok gyors kezeléséhez, és jelentős memória a "háttérbe húzódó" programok tárolásához. Arról viszont nem szól a fáma, hogy az Apple tervezi-e izmosabb telefonok megjelentetését az új operációs rendszer mellé.
 

Az MI-adatközpontok építői is az indiánok földjére pályáznak

A mesterséges intelligenciát fűtő infrastruktúra erőltetett ütemű kiépítése újabb fejezetet nyitott az őslakos közösségek kizsákmányolásának történetében, de a hírek szerint itt-ott már az ellenállás is éledezik.
 
Hirdetés

A hibakeresés nem egyenlő az alkalmazásbiztonsággal

Építsünk olyan AppSec környezetet, amely csökkenti az alkalmazásfejlesztés kockázatait, de nem válik a gyors leszállítás akadályává!

A biztonság ’balra tolódása’ az alkalmazásfejlesztésben nem csak technikai kérdés. A DevSecOps-elvek érvényesüléséhez az IT-szervezet működését és más területekhez való viszonyát is újra kell szabni.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.