Az okostelefonokban és tabletekben működő processzorok meghatározó szereplője, a Qualcomm szerint még mindig (vagy már megint) válság van, és ezt a sztárpiacnak számító okostelefonos és tabletes szegmens is megérzi idén.
A Qualcomm lejjebb faragta globális előrejelzését a 2012-es mobileszköz-forgalommal kapcsolatban: a gyártó szerint a rossz gazdasági körülmények az egész éves elvárásokat visszavetik. Óvatos enyhülést csak az év vége hozhat, amikor az új iPhone, valamint a Microsoft Surface és a Windows RT alapú egyéb tabletek kissé felkavarják az állóvizet.

Felemás fejlődés A mobilprocesszor-gyártó vállalat szerdán hozta nyilvánosságra harmadik pénzügyi negyedévének eredményeit. Az előző év hasonló időszakához képest ugyan némi növekedés tapasztalható, ám az idei előző negyedéves számokat már nem sikerült elérni. A teljes bevétel 4,63 milliárd dollárnál állt meg, amely a tavalyi Q3-nál 28 százalékkal erősebb ugyan, de az idei előző negyedévnél 6 százalékkal gyengébb.



A Qualcomm közleményében szkeptikus elemzőket és gazdasági szakértőket idézve jelzi előre, hogy a 3G és 4G eszközök teljes idei évre vetített forgalma kisebb lehet az év elején jósoltnál, valahol 875 és 935 millió darab között. Persze ez a tavalyi eredményeknél még mindig 14 százalékkal erősebb, ha a most jósolt darabszámok középértékét nézzük.

A gyártó a negyedik negyedévre a saját processzoraival szerelt 3G és 4G eszközök forgalmához kapcsolódó elvárásokat is lejjebb szállította, mivel az idei fellendülés épp a Qualcomm 2012-es pénzügyi évének lezárása után, a naptári év végén várható. Ekkorra várható a legújabb iPhone, amelyekbe a gyártó GSM/CDMA modem chipje kerül, valamint a Windows RT alapú táblagépek, amelyek közül több modellben szintén Qualcomm processzorok dolgoznak majd.

Steve Mollenkopf, a vállalat elnöke és üzemeltetési igazgatója szerint a december már kifejezetten erős lehet számukra és a teljes ARM processzoros világ számára is. A vezető szerint az idei teljes év buktatói ellenére pozitívum számukra, hogy a mobileszközök átlagára mintegy 7 dollárral emelkedett tavalyhoz képest, 219 dollárra, amely segíthet a darabszámok visszaeséséből fakadó mínuszokat kiegyenlíteni.

Október 26-án indul be a Windows 8 és Windows RT gépezet
Note II és Windows RT alapú tablet: mit szerel a Samsung?
Kétszereplőssé vált az okostelefon-piac

Nem halad nagyon jól a britek MI-szuperhatalommá válása

Bár a jelenlegi kormány regnálása alatt már 100 milliárd fontra teszik az ágazatba áramló magántőke értékét, a Guardian értékelése szerint jórészt "fantombefektetésekről" van szó, az OpenAI pedig éppen most tette parkolópályára nagyszabású Stargate UK projektjét is.
 
Mesterséges intelligencia, DevSecOps, platformkonszolidáció – leggyakrabban ez a három szó hangzik el a szakértők szájából.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.