Hivatalos a Microsoft legfrissebb operációs rendszerének kereskedelmi start-dátuma, ugyanekkor kerülnek boltokba a Surface tabletek is.
A Microsoft operációs rendszereivel foglalkozó fejlesztői blogjában jelent meg a rövid, de velős hír: ugyan eddig is lehetett többé-kevésbé sejteni, hogy ősz, és ezen belül nagy eséllyel október lehet a befutó, mostantól azonban nyilvános, hogy hivatalos, kereskedelmi forgalomban október 26-án, pénteken szerezhetik be elsőként az érdeklődők.

Többfrontos támadás Ez a nap nem csak az új operációs rendszer, de a Microsoft saját neve alatt megjelenő Surface tableteinek debütálása is lesz. Ezekre a táblagépekre a Windows 8 kissé lebutított, ARM processzoros gépeken futó változatát telepítik - a Windows RT nevű változatot külön nem is lehet majd megvásárolni, csak a Surface-szel és más gyártók Windows RT alapú eszközeivel együtt tehetünk szert rá.

A táblagépes rendszer nem lesz teljesen kompatibilis a PC-ken és notebookokon futó Windows 8-cal, és még kevésbé működik együtt a korábbi windowsokra írt szoftverekkel, kifejezetten RT-re és annak Metro felületére írt alkalmazásokat telepíthetünk rá.

Nem mindent árultak el  A Microsoft kifejezetten elkötelezettnek tűnik amellett, hogy ne ismétlődhessen meg többé a Windows XP tíz évet is meghaladó uramla, amelyet még saját utódai sem tudtak megtörni jó ideig. Épp ezért a Windows 7-ről frissítők mindössze 40 dolláros áron frissíthetnek a legújabb rendszerre, aki pedig a megjelenés előtti utolsó hónapokban vásárol valamilyen Windows 7-et futtató számítógépet, még ennek az árnak is csupán a feléért válthat a nyolcadik generációra.

Október végén jönnek az első Windows 8-as gépek
Csak közelharcban lehet majd Surface-t szerezni?
Windows 8 tipp: segítség, hová tűntek a dolgok?


Arról viszont továbbra sincs hír, pontosan milyen áron és milyen licenckonstrukcióban lehet majd frissítés nélküli, teljes verziós Windows 8-hoz jutni: ez pedig nem csak a "windows-szűz" felhasználóknak fontos, hanem a Windows 7 előtti verziókat futtatóknak, tehát XP vagy Vista tulajdonosoknak is, ezekről a rendszerekről ugyanis nem lehet közvetlenül Windows 8-ra frissíteni.

Muskhoz hű körítéssel jelentkezett be a tőzsdefelügyelethez a SpaceX

A várhatóan még idén parkettre lépő űrkutatási, távközlési és MI-fejlesztői vállalatpolip szerint potenciálisan a világ minden üzletét, sőt még egy kicsit többet is képesek lehetnek majd megszerezni az általuk alakított új érában.
 
Hirdetés

Az adatkezelés újragondolása 2026-ban: hogyan oldja meg a Synology DS sorozat a valós üzleti kihívásokat

2026-ban a vállalkozások minden eddiginél több adatot generálnak és használnak. Az előrelátó vállalatok ezért újraértékelik a megközelítésüket: mi lenne, ha a tárolás, a biztonsági mentés és az együttműködés egyetlen rendszerben kezelhető lenne?

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.