Elemzők számításai szerint a Google nem keres valami sokat egy-egy eladott Nexus 7 táblagépen. Vajon így megéri egyáltalán a legnagyobb tabletes versenytárstól teljesen eltérő árazási politika?
A Google első saját néven kiadott táblagépét sokan várják, végfelhasználóktól az elemzőkig - kíváncsiak ugyanis az Android fejlesztőjének első saját lépésére a tabletpiacon. A 199 dolláros nyitóár csak hab a tortán, a Kindle Fire újszerű megközelítése után újabb olcsó versenyző érkezik, amely ráadásul kiépítését tekintve egyáltalán nem belépő szintű. Eközben viszont egyre többen kíváncsiak arra is, hogy lehetett tartani ezt az eladási árat? A Google még így is elfogadható mértékű profitot generál, vagy teljesen feláldozza azt a piacszerzés oltárán?



A burkolat alatt Az UBM TechInsights hardveres szakértői szerint egy Nexus 7 teljes előállítási költsége 184 dollár, amelyben már a hardverelemek ára és az összeszerelés is benne foglaltatik. Ugyan a hasonló árkategóriájú Kindle Fire bejelentésekor még néhány dolláros veszteséget is termelt, ám azóta jóval csökkentek egyes komponensek árai. Az Amazon tabletjére a mai viszonyok között a szakértők 153 dolláros bekerülési költséget számolnak - máris pletykák keltek szárnyra, hogy a következő Kindle Fire generáció megjelenése előtt akár 149 dollárra is levihetik majd az Amazon tablet árát. A mai állapot szerint azonban egy Kindle Fire önmagában 46 dollárt termel az Amazonnak, míg egy Nexus 7 mindössze 15 dollárt küld haza a Tervezőnek.

A Google tabletje jóval erősebb, mint az olcsó Kindle táblagép. A Nexus 7-ben 1,3 gigahertzes, négy plusz egy magos Nvidia Tegra 3 processzor dolgozik, míg a Fire szíve egy kétmagos, 1 gigahertzen ketyegő Texas Instruments OMAP 4 chip. A látvány terén szintén a Google eszköze nyer, a Fire 1024x600 képpontos, gyenge pixelsűrűségű (170 ppi) kijelzőjére a Nexus 7 1280x800 képpontos felbontással és 216 ppi sűrűséggel válaszol. Természetesen az erős processzor és a szebb kijelző is súlyos pénzekbe kerül, nem is számítva olyan egyéb előnyöket, mint az Amazon tabletjéből hiányzó előlapi kamera.

Ma egy veréb, és holnap egy túzok is Hogy miért éri meg ez mégis ebben a formában a Google-nek? A leggyakoribb vélemény szerint így szeretnék visszahódítani a tabletes vásárlókat a "már-nem-teljesen-Android" alapú Kindle Fire irányából. Ha pedig már elegen felsorakoztak a Nexus 7 mögött, az Amazonhoz hasonlóan a Google is könnyen kiépíthet egy alkalmazásokból és szolgáltatásokból szőtt hálót, amelyen utólag hozhatja be a nyereséget. A Google saját hirdetési hálózata szintén kellemes bevételeket termelhet a saját néven futó táblagépen, amely ugyan első látásra más részleghez könyvelődik, bégső soron mégis az anyacég számláját duzzasztja majd.

A fentiek összegzéseként az első elemzői reakciók pozitívak. Igaz, hogy a Nexus 7 teljesen más úton indult el, mint az első pillanattól hatalmas profitot generáló Apple (a 499 dolláros iPad bekerülési költsége körülbelül 278 dollár, így az almás gyártó már az eladás pillanatában 171 dollárt kasszíroz egyetlen tableten), az idő azonban a Nexus 7-eken is lassú de ígéretes mennyiségű pénzt csorgathat a Google kasszájába. Nem csoda, hogy mostanában ismét megszaporodtak az olcsó iPad-kistestvérrel kapcsolatos pletykák...

Saját táblagéppel és médiaközponttal támad a Google
iPad Mini: valóra válhatnak a pletykák?
Önálló boltot nyithat a Google saját tabletjének

MI-vel védenék a britek az internetre szabadított óvodásokat

Az illetékes hatóság felmérése szerint egyre több kisgyerek jelenik meg a világhálón, akiknek a szülei is egyre nagyobb szabadságot engednek a digitális térben.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.