Már-már ciki ennyit hírezni az Apple legújabb divattelefonjáról, de amellett nem lehet szótlanul elmenni, hogy minden vélt vagy valós hibája ellenére három nap alatt 1,7 millió fogyott az iPhone 4-ből.
Hiába hördültek fel sokan és sokfelé az iPhone 4 "érdekes működési sajátosságait" kifogásolók, a június 24-e és 26-a közötti adatok szerint az első hatszázezer készüléket június 26-án kapták kézhez az előrendelésre várók, a további 1,1 millió új iPhone tulajdonos hagyományos módon, boltban vagy webshopban vásárolta a telefont. Új rekordot állított fel tehát a Jobs-művek, hiszen az eddigi iPhone-debütálások során még soha nem fogyott ilyen gyorsan ennyi készülék.

Ezt a számot egyrészt elemzői becslések és a legnagyobb áruházláncok és egyéb értékesítési pontok adataira alapozva átlagolták a legnevesebb nemzetközi források: a szakértők másfél- és kétmillió darab közötti eredményeket tettek közzé. Steve Jobs persze máris közleményben tudatta elégedettségét a nagyközönséggel: "Ez az Apple történelmének legjobb termékindítása" - írta a garbós mogul. Végül pedig hivatalos közleményben is megerősítették az 1,7 milliós darabszámot, miközben máris elnézést kértek a hatalmas érdeklődés miatti esetleges és ideiglenes készlethiány miatt.

Ön is Apple fan? | Hogy kik vásárolják az iPhone 4-et? Már erre is vannak felmérések, melyek egy részét az előrendelések során kitöltött kérdőívek, más részét hagyományos, sorban állók között végzett kérdezősködés eredményeképpen közöltek. Az egyik legérdekesebb tanulság, hogy az iPhone 4-vásárolók több mint kétharmada régebbi Apple-telefonját cseréli le az újra, tehát a korai vásárlói roham gerincét az "Apple-freakek" teszik ki.

Az Apple számára nagyon fontos ez a kiugró debüt, hiszen negyedévzárásuk június 30-án lesz, és mind a tőzsde, mind pedig az elemzők a június végi, pár napos iPhone 4-forgalom alapján fogalmazzák meg elvárásaikat a következő időszakra. Az Apple-részvények árfolyama a jó eredmények hatására máris emelkedőben van, bár még némelyest alatta marad a telefon bemutatkozása előtti szintnek - az iPhone 4 hiábinak egyre sűrűbb emlegetésének hatására kissé megsüllyedt a tőzsdei bizalom.

Az új iPhone-ba épített alkatrészek egyébként némelyest erősebb bekerülési költséget eredményeznek: az iSuppli elemzése szerint a legújabb Apple telefonban 187,51 dollár értékben építenek alkatrészeket, míg elődje, a 3GS csupán 170,80 dollárnyi vassal volt felszerelve. A legolcsóbb verzióban (és természetesen hűségnyilatkozattal) 199 dollárért megvásárolható készüléken tehát valamivel kevesebb a közvetlen hasznon, ám a rekord eladások miatti brutális szorzó és a járulékos egyéb bevételi források miatt valószínűleg továbbra sem lesz kerti kiárusítás a Jobs-rezidencia előtti utcaszakaszon.

Hamarosan nyílik az első teljesen robotizált hotel

Az egyedülállóként beharangozott kezdeményezés Kínában valósul meg. Az egyetlen emberi alkalmazott nélkül folyamatosan működő 44 szobás szálloda részlegesen már idén kinyithat Sencsenben.
 
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.
Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.