Egyre több forrás szerint valós az a levél, amelynek szövege nemrég jelent meg vezető nemzetközi technológiai portálokon és magazinokban: Stephen Elop, a Nokia tavaly kinevezett vezetője gyakorlatilag "belső segítséget" kér, beismerve, hogy a finn vállalatnak szinte mindenben változnia kell az életben maradáshoz.
A Nokia dolgozóinak szóló belső körlevél, amely teljes egészében cikkünk végén elolvasható, egy hasonlattal indít. Egy olajfúrótornyon dolgozó munkásról beszél, aki arra ébred, hogy a torony felrobban és lángokban áll: el kell döntenie, hogy az elsőre biztonságosnak tűnő, de minden bizonnyal halálos megoldást választva a platformon marad, vagy a veszélyes és ismeretlen vízbe ugrik. Stephen Elop ezután így fogalmaz: "[a Nokiánál] egy ilyen égő platformon állunk, így el kell határoznunk, hogyan változtassunk a működésünkön".

A levél többi részében a vezérigazgató többször, határozottan rámutat: az Apple és a Google olyan szinten elhúzott a finn vállalat mellett az okostelefonok piacán, hogy az erősen megroggyant Nokia csak radikális változtatásokkal tud fennmaradni.


"Ekkora bakot lőttünk" - Stephen Elop egy tévéinterjún

Leállósávban "Az első iPhone-t 2007-ben mutatták be, és nekünk még mindig nincs olyan készülékünk, amely megközelíthetné. Az Android két éve lépett be a piacra, és ezen a héten elnyerték tőlünk az eddigi vezető pozíciónkat az okostelefonok eladott darabszáma alapján" - fogalmaz Elop. A Microsofttól 2010 őszén átigazolt vezetőnek sem az elemzők, sem a nemrég bejelentett pénzügyi eredmények alapján nem sikerült felülkerekednie az érkezésekor már érezhető belső válsághelyzeten, ez a körlevél pedig olyan tényeket szögez le, amelyek a keserű hangvétellel együtt alátámasztják: Elop csak az új utak keresésében látja a kiutat.

Bár szó szerint nincs leírva, ám a levél egyértelműen azt a kérdést feszegeti, érdemes-e továbbra is a Symbian operációs rendszert erőltetniük az iOS és az Android által dominált piacon. A fogalmazvány három nappal a finn vállalat éves befektetői és részvényesi rendezvénye előtt járta körbe a Nokia-dolgozók levelesládáit, előre vetítve azt, hogy az idei eseményen radikális változásokért kardoskodik majd a vezérigazgató.

Már az Android a legnagyobb hal a medencében
Lecsúszott, de még reménykedhet a Nokia
Nokia N8 teszt: Symbian harmadik nekifutásra

Mi lesz veled, Nokia? A finn vállalat túl sokáig várt egy igazi, csúcskategóriás okostelefon megjelentetésével, ráadásul a Symbian^3-mal felszerelt N8 nem hozta az elvárt eladási mennyiségeket. Bármennyire is próbálták trendire formálni az operációs rendszert, az időzítés miatt a piacra kerüléskor már mindenki iPhone-ra, vagy Androidra vágyott a leharcolt név helyett.

Bár az elkövetkező napokban bizonyosan pontosabb képet is kaphatunk a Nokia terveivel kapcsolatban (amelyekről már mindenféle spekuláciuó napvilágot látott a Microsofttal tervezett fúziótól az androidos Nokia készülékekig), a levélből kiragadott néhány további részleten addig is el lehet gondolkodni.

"Az Apple erősen megosztotta a piacot azzal, hogy újratervezte az okostelefon fogalmát, és a fejlesztőket egy zárt, ám erős ökoszisztémára szoktatta."
"Mertek megváltoztatni a játékszabályokat, és mára az Apple uralja a csúcskategóriát."
"A versenytársaink nem a készülékeikkel veszik el a piaci részesedésünket, hanem egy teljes ökoszisztémával."
"A Symbian egyre olyan környezetté vált, amelyben egyre bonyolultabb és nehezebb az egyre nagyobb felhasználói elvárásoknak megfelelő alkalmazásokat fejleszteni."
"Mi még több olajat öntöttünk a már égő platformunkra. Kevés volt a felelősségtudatunk és vezetői képességeink ahhoz, hogy átvezessük a vállalatot ezen a szétzüllesztő időszakon. Több hibát is elkövettünk. Nem voltunk képesek elég gyorsnak maradni az innováció terén. Képtelenek voltunk a belső együttműködésre. Nokia: a mi platformunk is ég."

A levél teljes szövege:

Biztonsági katasztrófával és kamu statisztikával érkezik a Trumpok okostelefonja

A kommentárok szerint a Trump Mobile T1-es okostelefonja már azzal felülmúlta az előzetes várakozásokat, hogy a jelek szerint tényleg létezik, de a szolgáltató tízszer több megrendelésről számolhatott be a valóságos számokhoz képest.
 
Hirdetés

Az adatkezelés újragondolása 2026-ban: hogyan oldja meg a Synology DS sorozat a valós üzleti kihívásokat

2026-ban a vállalkozások minden eddiginél több adatot generálnak és használnak. Az előrelátó vállalatok ezért újraértékelik a megközelítésüket: mi lenne, ha a tárolás, a biztonsági mentés és az együttműködés egyetlen rendszerben kezelhető lenne?

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.